5+1 dolog, amire érdemes figyelni az előszezon során //Fehér

A napokban „táborba” vonulnak a NFL játékosai és megkezdik az idei szezonra való felkészülést. Lévén ez alól csapatunk sem kivétel itt van pár dolog, amire érdemes lesz figyelni, csak úgy szubjektívan.

1. Ponder

    Ponder sajnálatos tavaly év végi sérülése már a múlté, az irányító egészségesen kezdi harmadik évét. Meggyőző rookie évében 11 mérkőzésen 1853 yardot passzolt 291 kísérletből, 13 TD és 13 INT mellett, amivel 70.1-es passer ratinget hozott össze. Talán ennél is fontosabb, hogy a csapat az összes meccsét vele nyerte (nem a bust McNabb-bel) és a szezon utolsó meccsein kezdett vezető szerepe is nőni a csapatban. A tavalyi szezonban egyértelműen JÓ játékos volt liga szinten is, bár sokan nem figyeltek rá, de sötét lóként 16 meccs alatt 483 kísérletből (ez duplája, mint a 2011-es) 2935 yardot passzolt, ami egy 2000 yardos futó mellet szerintem piszok jó! 18 TD mellett pedig csupán 12-szer adta el a labdát. Ezek után remélhetőleg további javulás lesz várható, hiszen Peterson sem fog évekig 2000 yard körül futkározni. Nem garantálom, hogy látjuk már a Training Camp alatt, hogy Ponder képes lesz-e a következő szintre lépni, de minden féleképpen érdemes lesz rá figyelni.

2. Linebacker kérdés 

    Habár a tavalyi évben az esetek 55%-ában nickel formációban játszott a csapat, ahol egy gyorsabb játékost helyeznek a LOS-ra egy LB helyére (ezáltal elveszítve az igazi 4-3-as LB felállást csak két LB marad, akik mindenképpen középen maradnak) nincs alapvető probléma, hiszen ezt Henderson, Greenway és Bishop rotációban remekül megoldanák. DE! Ott a maradék 45%. Abban az esetben, amikor külső LB-kre is szükség van, kezdődhet a fejtörés. Hiszen az alapvetően középen játszó játékosakat is kimozgathatják szélre és teheti Fraizer ezt fordítva is. Talán ez lesz az előszezon meccsek egyik legfontosabb része, ezért minden féleképpen érdemes lesz ezt figyelni.

3. Rookie játékosok

    Szerencsére a liga talán legjobb Draftját hozták össze Spielman-ék, így lesz kire figyelni. Az első körben bitang erős játékosok jöttek, valószínűleg mindannyian kezdők lesznek. Sharrif a terv szerint Williams mellett lesz kezdő, mégis kérdéses a rotáció többi szereplője. Xavier Rhodes minden képen növelni fogja a secondary hatékonyságát, ennek csupán a mértéke kérdéses, míg Patterson pedig második, de legalább harmadik számú elkapónak kell legyen, ha minden jól alakul. Az első körösöknél éppen ezért az abszolút teljesítményt érdemes figyelni, hiszen kimondva- kimondatlanul csak a training camp alatt lesz idejük felvenni a ritmust, az első héttől komoly feladat fog hárulni rájuk.
    A negyedik körös LB Hodges a fent álló LB helyzet miatt érdekes (lásd fent), hiszen az ő posztja is ugyanannyira (sőt!) kérdéses, mint a többieké, és neki csak itt lesz igazán lehetősége bizonyítani.
    Ritkán húznak ötödik körben Puntert, ám mi mégis megtettük (plusz ki lett vágva Kluwe), így hatalmas nagy égés lenne, ha nem jön be a srác.
    A rookie játékosok mindig hatalmas kérdőjelek, még egy teljes szezon után is, hiszen aki korai pick az azért kérdéses, aki kései meg azért. A draftunk első 4 körében remek húzások voltak, de minden féleképpen érdemes lesz erre figyelni.

4. Másodévesek

    A tavalyi rookie játékosok idénre már beépültek a csapatba, megtették az első lépéseket és játszottak egy szezont. A második év igazi vízválasztó, hiszen idén emelkedhetnek ki a jó pickek és bukhatják második esélyüket a rosszak. Tavalyról Matt Kalil szót sem érdemel, hiszen jól játszott, Smith, mint a secondary fontos tagja kiemelt figyelmet érdemel, Robinson pedig igazi kezdővé nőheti ki magát. 

5. Új játékosok

    Jennings 45 milliós szerződéssel nem kérdés, hogy a csapat húzó emberének kell legyen és első számú elkapónak. Bishopnál a nagy kérdés az egészsége lesz, mert kidobott pénz lenne, ha ismét összeszed valami sérülést és nem játszik egész évben. Matt Cassel 2 évre 7.4 M-ért lett szerződtetve. Megmondom őszintén fogalmam sincs miért kellett pont ŐT cserének megszerezni, bár az tény, hogy kell egy back up (láttuk a Wild Card meccsen), de szerintem ezt meglehetett volna oldani olcsóbban is hasonló tudású játékosokkal. Cassel pozícióját mindenkép követni kell, már csak a posztja fontossága miatt is.

+1 NFC North

A legjobb dolog a szubjektivitásban, hogy nem csak saját csapatod sikerének örülsz, hanem az ellenfelek szopásának is. Elvégre mindig megdobogtatja a szívet egy Packers vereség vagy egy újabb elbukott Bears szezon, esetleg lecsukott Lions játékos. De ezektől eltekintve természetesen érdemes velük is foglalkozni, rájuk nézni időnként, mert velük megy majd az igazi csata a Playoff szereplésért.

Fehér Marcell írása

One thought

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.