Danielle Hunter a védőfal szélén vadászik majd

A harmadik körben a változatosság kedvéért ismét egy védőjátékos lett kiválasztva a Minnesota csapatánál.Danielle Hunter_1

Tegnap zajlott a NFL DRAFT harmadik köre is, ahol a Minnesota Vikings is érdekelt volt egy pick-el.

Bár nem tudjuk mi volt előzőleg a célunk, mert kétszer is hátratradeltünk, egyszer a Kansas City, egyszer pedig a Detroit tett nekünk olyan kedvező ajánlatot, hogy Spielman nem utasíthatta vissza. Ezekkel persze szerzett plusz választási jogokat, így végül is mindenki megkapta amit akart.

Mikor végre ránk került a sor kiderült, hogy az LSU DE-jét, Danielle Hunter-t választottuk. Az első három körben kizárólag defense játékos, de három jó defense játékos.

Hunter jó lesz csere szempontból, mert Griffen és Robison mellett egyelőre nem férne be a kezdőbe, bár majd ez eldől. Hunter jamaicai születésű, de 13 éve Texas-ba tették át lakhelyüket. Ott járt középiskolába, ahol főként atletizált.

Az LSU-ra nagyon magasan jegyzett játékosként érkezett. 2013 óta kezdőként szerepelt a Tigers-nél. Nagyon izmos ét atletikus játékos, aki ennek következtében nagyon gyors. Ám ezzel lehet némi gond, mert nem igazán az ösztöneire és a képességeire hallgat. Hosszú keze van, amivel a támadófalembereken gyakran felül tud kerekedni.

Hunter jó játékos lesz, Zimmer keze alatt teljesen kiforrhatnak képességei, a legjobb helyre került.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.