Két újabb védő is érkezett a késői körökben

A DRAFT-on szerzett játékosaink bemutatása ezzel lesz teljes, mert jött egy DT és még egy LB is.Edmond Robinson_1

A hatodik és a hetedik kör zajlott a harmadik napon és már csak két játékosunkat kell bemutatnom. A hatodik körben ismét a defense line erősítettük meg, míg a hetedik körben egy DIV II-es LB-t választottunk ki.

A hatodik körben először is érkezett Teddy korábbi csapattársa, B.J. Dubose, aki DE poszton lesz bevethető. Dubose a 193. helyen lett kiválasztva a Louisville egyetemről. 

B.J. -ről már most kijelenthetjük, hogy nem lesz igazi kezdő típusú játékos, mivel egyetemen is csak egyetlen évig volt kezdő. Magas és jó felépítésű testalkata van igaz ehhez a poszthoz kicsit kevés lesz, ráadásul hosszú kezeit is jól használja. Jól blokkol, de a technikájának még van hova fejlődnie.

2015-ben pont a Scouting Combine-n lábsérülést szenvedett, a jobb combhajlító izma sérült meg. Ez kisebb aggodalomra adott akkor okot, de mostanra elvileg teljesen felépült. A 4-3 -as felállás fekszik neki jobban, pont amiben a Vikings jelenleg dolgozik. Nem kezdőként, de csereként számítani lehet rá.

A másik érkező a hetedik körben Edmond Robinson volt. Rob LB poszton játszik. Egyetemre a Newberry-re járt. Valószínűleg nem mindenkinek ismerős ez az egyetem, bevallom én is utánanéztem, hogy ez merrefelé van. A Newberry College egy privát egyetem South Carolina-ban, alig több, mint 1000 tanulóval. A DIV II-ben szerepelnek football programjukkal.

A 232. összesített helyen kiválasztott Robinson nagyon izmos és masszív játékos. Főleg TE és slot WR játékok ellen hívták őt be. Jó oldalirányú mozgást tud bemutatni és gyorsan a labda közelébe tud férkőzni. Van pár hiányossága például blokkolás terén, ami azért nem elhanyagolható tényező ha egy LIB-ről beszélünk. Jó a kezdeti gyorsasága, ami hosszútávon sem csökken elhanyagolhatóvá, de van még munkája bőven. Küzdenie kell majd, de egy jó csere simán lehet belőle.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.