OTA ’15: 2. heti összefoglaló

Túl vagyunk az OTA edzések második körén is, volt pár dolog.Eric Kendricks_4

A múlthéten lezajlott a 4-6. nap is az OTA edzéseken, minden, hangsúlyozom MINDEN játékos jelen volt a gyakorlatokon.

Adrian Peterson végre visszatért

Sokat nem igazán szeretnék megint ezzel foglalkozni, hiszen az elmúlt hónapokban nagyon megnövekedett a Peterson-os cikkek száma. Volt ilyen is, olyan is. Most csak annyit írok le, hogy kedden hivatalosan is megjelent a csapat edzésén és teljes értékű munkát végzett, akárcsak a hét többi napján. Interjújában elmondta, hogy továbbra is szereti a Vikings csapatát és kész mindent megtenni érte. Ezzel az akciójával csak a jövőjét szerette volna bebiztosítani, hogy a mostani nem garantált pénz az legyen.

A csapattársai mind örültek, hogy végre visszatér a csapathoz. Az üdvözlések és késfogások után már öltözött és azonnal, szinte elsőként vonult ki a gyakorlópályára. A offense érezhetően jobban muzsikált Peterson-al, mint nélküle (nyilvánvaló). A Vikes center John Sullivan elmondta, hogy Peterson jobb formában van, mint valaha és szerinte simán képes újabb MVP címet szerezni a csapat 28-asa.

Egyre jobban látszik a stabilitás a sarokban

Na persze nem a „szögletzászlóról” van szó, hanem a corner-ekről. Rhodes kiválóan mozgott a héten, ráadásul Waynes is kezdi felvenni a profik ritmusát. A Vikings első körös választottja a múlt héten viszont elég gyakran a második csapattal gyakorolt, de Zimmer próbálgatta a Rhodes-Waynes párost kiegészítve Munnerlyn-el.

Ezt a triót sajnos nem sokáig tesztelhette, hiszen a szerdai napon Captain Munnerlyn lábsérülést szenvedett és több hetes kihagyás vár rá, ez nem jött jókor. Persze mikor is jön jól egy sérülés egy csapatnál. Semmikor.

Newman és Robinson viszont meglepően jók voltak, főleg az endzone-s szituációknál bizonyultak hasznosnak.

Stabilan mélyül a DE poszt

Nem lehet azt mondani, hogy itt lenne a leggyengébb a Vikings, sőt. Talán itt az egyik legjobb, de van még mit csiszolni. Tavaly először lett stabil kezdő Everson Griffen, aki berobbant a köztudatba és vezére lett a front7-nek. Ő és Robison tavaly több mint 900 snap-et voltak a pályán és keserítették az ellenfél életét. Ez azonban most nem elég, kell az utánpótlás, kellenek a minőségi csereemberek. Tavaly Scott Crichton, idén pedig Danielle Hunter érkezett. Ők ketten kiváló képességű játékosok, akik a Griffen-Robison nehezedő terhet kicsit csökkenthetik.

Itt van még Trattou is, aki elvileg szintén megfelelhet eme követelményeknek. A három csere (egyelőre) remekül mozog az edzéseken, Hunter például interception-t is szerzett.

Kell a stabil safety páros

Tavaly sem volt kérdés, hogy Harrison Smith lesz az egyik abból a két játékosból, aki a védelem utolsó vonalaként őrzi a saját endzone-ját. Az elmúlt szezonban Robert Blanton 15 meccsen volt a párja, ebből 13 alkalommal kezdőként szerepelt. Nem mondhatjuk nagy határozottsággal, hogy ő lenne a megoldás, csúnya ilyet mondani, de jobb híján ő is jó volt.

A mostani szezonra van ám választék. Andrew Sendejo, Taylor Mays és Antone Exum Jr. is, akik mind esélyesek a posztra. Valószínű ebből a hármasból Mays lesz a befutó mivel tapasztalt, ráadásul Zimmer jól ismeri a 27 éves játékost.

Ki vagy kik lesznek a visszahordók?

Mike Priefer humoros kedvében volt kedden, mikor azt mondta, hogy Peterson legyen a visszahordó „büntetésből” amiért kihagyott pár edzést. Na persze ebből nem lesz semmi, de komolyan kell gondolkodni, hogy ki mit fog visszahordani.

Ugye tavalyról és azelőttről adott volt, hogy Patterson-é a megtiszteltetés a kickoff-oknál és Sherels-é a puntoknál. Ez véleményem szerint idén sem fog változni, hiszen a jól bevált embereket nem kell lecserélni, bár Patterson-nál van fenntartás. A Vikings egykori második számú elkapója, mára már csak negyedik a rangsorban (elkapóként) és a kickoffoknál is Thielen mögött van, jelenleg.

Hosszú még a felkészülési időszak, mindenkinek van még ideje bizonyítani.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.