OTA ’15: 3. heti összefoglaló

A múlthéten végett ért az OTA utolsó hete is, így már teljes az az első offseason program, ahol a teljes csapat részt vett.OTA, Week3_1

Ezen a héten már nem teljesen csak a footballé volt a főszerep, hiszen volt jótékonykodás és megrendezésre került az ilyenkor még a szokásos golfverseny is.

Idén van a 10 éves évfordulója annak, hogy a Wilf család tulajdonába került a Minnesota Vikings, ezalatt sok dolog történt, mely olykor mérföldkő a csapat életében vagy csak simán egy szokványos esemény.

Csak egy adat:
2005-ben Mark és Zygi Wilf 600.000.000$-t fizetett a Minnesota Vikings csapatáért. Mára ez az összeg 1.007.000.000$.

Jelenleg hatalmas optimizmus van a levegőben a csapattal kapcsolatban, ma megemlítették, hogy 4 éven belül ez a csapat büszke tulajdonosa lesz első bajnoki trófeájának. Legyen így, én azt mondom.

Együtt a csapat, mindenki boldog, mindenki edz (kivéve a sérülteket).

Bridgewater meghaladja a várakozásokat

Wilf a csapat tulajdonosa elmondta, hogy újoncként Bridgewater meghaladta az elvárásait. Itt most nem csak arról van szó, hogy 91! – franchise rekordot döntött meg, többek közt 12-szer kezdett újonc irányítóként, 6 meccset nyert újonc irányítóként, 64,4%-os pontossággal passzolt újonc irányítóként és 85,2-es irányítómutatót ért el az első évében.

Zygi Wilf elmondta, hogy Teddy nagyon jó vezetője lesz a csapatnak. Büszke, hogy a pályán lehet és viselheti a csapat mezét. A rajongók pedig teljes odaadással vannak iránta, nagyon bíznak benne, hogy az ő vezetésével a Vikings a liga elitjébe kerüljön.

Elsősorban viselkedését dicsérik, ahogy hozzááll a dolgokhoz, de teljesítménye sem elhanyagolható.

Rég nem látott ismerős

A héten (múlthét) a csapat edzéseire látogatott Greg Ellis, aki anno a Dallas Cowboys együttesében játszott egy Terence Newman-el, ráadásul Mike Zimmer volt mindkettőjük edzője, akkor ott Texas-ban.

Ellis most azért érkezett Minnesota-ba, hogy segítse csapatunkat amolyan bedolgozó edző-tanácsadóként.

Kendricks előrébb tart, mint a többi újonc

És nem csak azért, mert a Target Field-en, a Twins egyik meccse előtt jól szerepelt a Home Run Derby-n, hanem az edzéseken mutatott teljesítménye miatt is. Zimmer nagy jövőt jósol neki. Olyan jó felépítésű és atletikus játékos, aki hihetetlen küzdeni akarással megy a pályán és teszi azt, amire megkérik, amihez a legjobban ért.

Kitűnő golf ruha Wright-tól

Igen, nem csak a foci volt terítéken a héten. A csapat immáron 27. alkalommal rendezett egy golfversenyt, melyen adományokat is gyűjtöttek egy gyermekgondozó alapítványnak. A nap jelensége mindenképpen Jarius Wright ruhája volt.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.