Training Camp előzetes #1 – Futók

Hamarosan itt a Vikings Training Camp-je, de még mielőtt a játékosok bevonulnának a Minnesota State University Campus-ára, nézzük meg egy kicsit a keretet posztok szerint.Adrian Peterson_4

Tervek szerint naponta vagy két naponta megnézünk egy-egy posztot a csapatnál, hogy kik azok, akik közül kikerül majd a végső, 53 fős keret. Kezdésnek indítsunk egy fontos poszttal, ami az idei évben reméljük a nagy visszatérőnek hála dominálni fog. Jöjjenek a Futók..

Játékosok:

Adrian Peterson, Jerrick McKinnon, Matt Asiata, Zach Line, Joe Banyard, Dominique Williams, DuJuan Harris, Blake Renaud

Mint azt fentebb is láthatjuk, bőven van választék. Na persze közülük nem mindenki RB poszton játszik, van két FB is, de a többiek mind versenyben vannak a második és harmadik fotó pozícióért.

Azért csak a második és harmadik hely, mivel mindannyian tudjuk, hogy az első hely azzal, hogy Adrian Peterson visszatérhetett és végül vissza is tért a csapathoz azonnal el is kelt. Az eltiltása miatt tavaly mindössze 1 meccsen játszott és a futójátékunk ezt nagyon is megérezte, szerencsére a jó irányító teljesítménnyel ezt tudtuk valamennyire egyensúlyozni.

A vihar és villám, azaz Matt Asiata és Jerrick McKinnon tavaly jó párosnak bizonyult. Yardszerzésben McKinnon, míg a pontszerzésben Asiata a kötelezőt. Most, hogy Peterson visszatért kicsit átalakul a rendszer és a két előbb említett futó talán kicsit háttérbe fog szorulni, bár nem ezt nem jelenthetjük ki teljes bizonyossággal.

Jót is fog tenni Peterson visszatérése, így valamelyest le lehet venni a terhet a fiatal QB, Teddy Bridgewater válláról.

Tavaly 15 meccsen nem léphetett pályára Adrian Peterson, de most itt van és kész, saját bevallása szerint egy újabb 2000 yardos szezonra. Na most ez nem lesz ilyen egyszerű bármennyire is szeretnénk. Adrian már puszta jelenlétével rettegésben tarthatja az ellenfél védelmét, hiszen korunk egyik, ha nem a legjobb futójáról beszélünk. Persze lehet, hogy vannak fiatalabbak, gyorsabbak a pályán, de Peterson játékintelligenciájával a mezőny fölé emelkedik.

Igaz, azt nem szabad elfelejtenünk, hogy a tavalyi szezont gyakorlatilag a TV előtt nézte végig az eltiltás miatt, így nem lehetünk teljesen tisztában azzal, hogy olyan állapotban van, mint még mielőtt elmeszelték volna.

Egy teljesen új támadási szisztémára kell készülnünk.

Azért nem feledkezhetünk meg a tavalyi nyerő emberekről sem, akik AD távollétében próbálták a maximumot nyújtani. Az akkor még újonc McKinnon kiváló sebességgel lett megáldva és ezt meg is mutatta nekünk jó néhány meccsen. Sajnálatos, hogy a pontszerzések előtt mindig lehozták őt, így TD nélkül zárta kezdő évét, de ami késik az ugye nem múlik.

Itt van még az erőfutó Matt Asiata is, aki meg brutális fizikai adottságokkal van megáldva. Neki a falba berohanás és a brusztolás az erőssége, talán éppen ezért kapta meg mindig a rövidyardos szituációknál a labdákat, amit sokszor pontokra is váltott. Összesen 9 TD-t köszönhetünk Matt-nek a tavalyi idényben, idén valószínűleg már nem lesz ennyi.

McKinnon jövője a Vikings-ban szerintem nem kérdés, de Asiata-val kapcsolatban már nem igazán mernék ilyen magabiztosan fogalmazni.

A szezon végefelé jobban megismerhettük Joe Banyard-ot, aki hazánkban egyvalaki számára biztos Hall of Fame játékos. Bár még nem láttuk igazán kibontakozni van bene kraft és képes jó teljesítményt nyújtani. Ott van még a visszatérő Dominique Williams, DuJuan Harris és az újonc FB, Blake Renaud.

A futókat is segíteni kell, csapatunk már pár éve sikerrel alkalmazta a FB-RB párost a pályán. Eddig ezt a feladatot Jerome Felton látta el, de úgy döntött, hogy átteszi székhelyét New York államba és a Buffalo Bills együttesével kötött szerződést. Nem tudni, hogy a pénz miatt-e, mert nálunk minden meccsen játszott, akár kezdőként is, így a több játékidő miatt biztos nem.

A jelenlegi keretben két játékos, Zach Line és Blake Renaud játszik FB poszton, hasonlóan Felton-hoz. Line már korábban játszott pár meccsen, sőt alapszakaszban volt már szerzett TD-je is. Most kapott egy vetélytársait, az újonc Blake Renaud személyében, akivel majd megküzdhet a kiadó posztért. Persze csak akkor, ha Norv Turner-ék továbbra is szeretnék a FB-es játékokat. Na, de miért ne szeretnék?

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.