Vikings Training Camp – 2. heti összefoglaló

Túl vagyunk a Verizon Training Camp második hetén is és a csapat most vasárnap már számot adhat tudásáról.Training Camp W2_1

Kétharmad. Magyar embereknek ez manapság már nagyon ismer szó lett. Pontosan a edzőtábor kétharmadán van túl a Minnesota Vikings együttese. Ezen a héten csak négy napon edzettek a srácok, a szerdai kimenő és persze a szombati utazás miatt.

Utaznak, mivel a Vikings együttese hivatalos Canton-ba, ahol majd a Steelers együttesével játszunk a Hall of Fame mérkőzésen, melyet élőben közvetít a Sport2 is hétfő hajnali két órától. Most azonban koncentráljunk még a héten történtekre, vagyis inkább arra, hogy mennyire sikerült építeni a csapatot a Camp kezdete óta.

A játékosok szépen fejlődnek és szerencsére a sérülések is elkerülik őket, ami nagyon fontos, hogy a szezont megfelelően tudjuk elkezdeni.

Szerencsére mind a 4 kezdő védő falemberünket sikerült visszahozni erre a szezonra is, akik mellé tehetséges kiegészítő embereknek jöttek (BJ Dubose, Danielle Hunter). A TC eddigi edzésein meg vannak velük elégedve az edzők, sőt inkább erősebbnek, és ami fontosabb egységesebbnek látszanak akár a tavalyi formához és hozzáálláshoz képest. Everson Griffen egyáltalán nem mutatja jelét lassulásnak, sőt gyorsabb és technikásabb, mint valaha. A Floyd-Joseph páros a fal közepén úgy néz ki, hogy sikeres lesz, mert egy masszív együttest alkotnak.

Nagy és lelkes ováció fogadta a játékosokat a edzéseken, különösen Adrian Peterson-t, aki most talán már véleménye szerint is megkapja a kellő támogatást. Az edzésekre kilátogató tízezres tömeg mindenképp egységesen fejezi ki rajongását a futócsillag iránt, aki elmondása szerint idén minden eddiginél jobban fog hajtani és karrierje eddigi legjobb szezonját akarja játszani. Megemlített egy 2500 futott yardos teljesítményt is, de mi beérjük 2106-al is.

Szerencsére látszik rajta, hogy túl van már ezen a múlt évi mizérián és a játékra koncentrál. Továbbra is nagyon jó a sebessége és az irányváltási képessége. Ugye idén Peterson hibrid játékos lesz. Na nem dízel-elektromos, hanem futó-elkapó játékos. Már a Camp e hetében is kiemelten gyakorolták Peterson passzjátékba bevonását. Persze továbbra is a backfield-ről indul, de előrefutó játékost játszik, akit Bridegwater nyugodtan megcélozhat.

A rajongók továbbra is autogramokat kérnek tőle és fotózkodnak, amihez Peterson szívesen asszisztál. Jó látni a régi ragyogást.

Az újoncok szépen lassan megszokják a nagyobb terhelést és a beilleszkedés is jól halad. Bár még ugye tétmeccsen vagy egyáltalán bármilyen meccsen nem láthattuk őket, így csak az alapján tudunk ítélkezni, amit az edzéseken látunk. Az első körös CB, Trae Waynes főként a második csapattal valamint a special team-el edz, de fel-fel hozzák őt a legjobbakhoz is. Most úgy néz ki, hogy eleinte a special team-en fog helyet kapni, igaz ott azonnal, aztán szépen lassan, ahogy fejlődik, a védelemben is elkezdheti a brillírozást. Eric Kendrick-el kapcsolatban nagyon bizakodó a vezetőedző és a general manager is. Szerintük nagy húzás volt a volt UCLA játékos megszerzése. Erős fizikumú, keményen küzdő játékos ez a Camp alatt meglátszik. Főként az első csapattal edz, nem lennénk meglepve, ha már a szezon elején nagyobb feladat hárulna rá. Stefon Diggs (WR) MyCole Pruitt (TE) ahhoz képest, hogy nem számítottak nagy erősségnek a drafton, eddig meglehetősen rácáfolnak erre teljesítményükkel. Szép elkapásokat, akrobatikus felugrásokat mutatnak be, a sebességük pedig kiemelkedő. Pruitt TE-hez képest gyors és jól vált irányt is, ami fontos lehet még akár rövid vagy középtávú játékoknál.

Különböző posztokon vannak csatározások, megy a harc a csapatba kerülésért. Igazából három olyan hely van most, ami még kérdőjel az edző kezdőfelállás papírján. SS, MLB és RG. Bár mindhárom helyre megvan az ember ez még változhat. SS poszton Robert Blanton elvez előnyt a többiekkel szemben, MLB poszton Audie Cole, míg RG poszton már tudjuk Mike Harris. Blanton-nál jelenleg nincs alkalmasabb játékos, hogy Smith-el fedezzék a pálya hátsó részét. MLB posztra Audie Cole tudott annyira feljönni, hogy ő legyen az első. Brinkley távozása után kellett egy ember, és az eddig látottak alapján ő a megfelelő Zimmer számára. Mike Harris kezdő lesz vasárnap RG poszton. Nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy megkapja a lehetőséget és ezzel élni is fog. A jobb oldali guard poszt Johnson távozása után emberért kiállt, most talán megvan?

A Vikings irányítói jól muzsikálnak a Training Camp alatt. Igaz ez Teddy Bridgewater-re is, aki úgy néz ki sokat erősödött tavaly óta. Fizikailag sokkal jobban van felépítve, mint egy éve ráadásul vezetői képességei is javultak. A második éve nagyon jó lehet. Bár voltak még bizonytalanságok itt a Camp alatt is és volt pár elég borzasztóan elnézett és eladott passz is, de összességébe jól teljesít. Jól teljesít, akár csak Hill, aki minden bizonnyal a cseréje szeretne lenni a feljebb említett úriembernek. Egy csapatnál azt remélik, hogy soha nem kell egy csere irányítóra támaszkodni, de a backup QB szerepe nagyon is fontos. Hill szerződtetésével tapasztalatot és egy viszonylag jó irányítót igazoltunk, még ha nem is közvetlenül a kezdőbe.

Norv Turner szerint Hill egy nagyon jó mentor, aki kívülről irányítja Bridgewater-t és persze segíti az ő munkáját is.

A returnerek helyzete úgy látszik tisztázódott a héten. Marcus Shelers és Cordarrelle Patterson lesznek azok, akik a labdát kapják a punt illetve a kickoff-ok után, hogy minél eredményesebb hordják vissza azt és hozzák helyzetbe csapatunkat.

A Minnesota játékosai szombaton repülőre ültek, hogy elutazzanak Ohio államba, Canton városába és ott vasárnap helyi idő szerint este 7 órakor, magyar idő szerint hétfő hajnali 2 órakor megmérkőzzenek a Pittsburgh együttesével.

Ennyit a második hétről és az eddig eltelt időről, hamarosan jövünk a meccs beharangozójával.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.