Új falember érkezett, ketten IR listán

Új támadó falember a csapatban, kell az erősítés, mert sok a sérülés.Stephen Goodin_1

Miután Loadholt és Bykowski is IR listára került és kihagyják a 2015-ös idényt, a Vikings-nak muszáj volt lépnie, még akkor is, ha van még kit a csapatba tenni.

Loadholt kezdő tackle volt, így a csapatnak most komolyan el kell gondolkodnia, hogy kivel tudják megfelelően helyettesíteni. Egyelőre az újonc T.J. Clemmings lesz az, aki a fal jobb szélén kezd, a többit pedig majd meglátjuk.

A megüresedett helyre a Minnesota szerződtette Stephen Goodin-t a szabadügynöki listáról. Goodin 2012-ben újonc szabadügynökként került az NFL-be, méghozzá a New York Giants együttese vitte el őt.

Eleinte csak a tartalékok között szerepelt, de 2013-ban debütálhatott a csapatban. 2014-ben elkerült a Dallas Cowboys együtteséhez, de onnan augusztus 30-án elküldték.

Majd egy évig volt csapat nélkül, még mi augusztus 18-án le nem szerződtettük. A volt University of Nebraska-Kearney hallgatója most nálunk próbál szerencsét.

Egyes jelentések szerint Goodin szerződtetése előtt nagyobb figyelmet szenteltünk Gosder Cherilus-nak, aki szintén támadó falember. A volt Colts és Lions játékost azonban a Tampa Bay Buccaneers szerződtette, még mielőtt ajánlatot tehettünk volna neki.

Az FA piacon van még a Philadelphia Eagles korábbi All-Pro játékosa Evan Mathis is, de iránta egyáltalán nem érdeklődik a csapat.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.