Előszezon meccs előzetes: Raiders – Vikings

Jön az előszezon második hete és bár mi már 2 győzelemmel állunk, ezt is kötelező besöpörni.Preview Raiders-Vikings_PreSeason2_1

Az első két akadályt könnyedén vettük. A Steelers és a Buccaneers legyőzése után most jöhet egy újabb csapat, az Oakland Raiders.

Egykori kedvencünk Christian Ponder most hordájával érkezik a viharos Minneapolis-ba, hogy bebizonyítsa kár volt lemondani róla. És mikor azt mondom viharos, lehet szó szerint érteni. Ugyanis óriási vihar közeledik a város felé, sőt a viharfelhők már a stadion környékére is megérkeztek, olyannyira, hogy a bemelegítést is félbe kellett szakítani villámlás miatt.

A stadionban már kidolgozták az evakuációs tervet és, ha kell a szurkolókat három biztonságos óvóhelyre tudják terelni.

Visszatérve a meccsre. Ma már nem biztos, hogy látjuk Bridgewater-t irányító szerepben, ezen a poszton már a csere és a harmadik pozícióért megy a harc. Heinicke, Kafka és Hill lesznek tehát fő szerepben.

A futójáték a múltheti meccsen eléggé akadozott és volt három elejtett labda is. Peterson távollétében a cseréknek kell villogniuk, amit az előszezon eddigi meccsein nem igazán tettek meg.

A védelemben Zimmer elmondása szerint Anthony Barr több lehetőséget fog kapni, hogy sérüléséből visszatérve kicsit meccsbe kerüljön.

A sérüléseket jó lenne megúszni, mivel így is elég áldozatot követelt az előszezon, főleg a támadófalban. Éppen ezért ma többet láthatjuk, majd a kevésbé forszírozott játékosokat, Auyegbusi-t, Goodin-t.

A meccs egyelőre még a tervezett időpontban kezdődik (vasárnap hajnali 2-kor), de az időjárás eléggé kedvezőtlen, előfordulhat későbbi kezdés, vagy esetleg halasztás is. Mi itt vagyunk és várjuk a fejleményeket.

Ma biztos nem játszik A. Exum Jr., C. Bykowski, J. Sullivan,  M. Pruitt és S. Stephen.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.