A vihar, de még Ponder sem tudott kifogni rajtunk

Továbbra is szépen és szerencsére eredményesen játszanak a srácok, bár a Raiders elleni sikerben is találni hibákat.PreSeason Game2, Raiders-Vikings1

Már a meccs előtt izgulhattunk, hogy egyáltalán meg lesz-e tartva a találkozó, hiszen erős szelet, heves esőzést és tornádó veszélyt jelentettek a városba pont, amikor a találkozó lett volna.

Az eső megérkezett és a szél is, így a meccs előtt kevesebb mint egy órával a pályán és a lelátókon egy lélek sem tartózkodott. Ksőbb, miután megvolt a bemelegítés és a lelátóra is kimerészkedett 50.000 fanatikus a pénzfeldobás után megkezdődhetett a találkozó.

Teddy Bridgewater irányított először a csapatban és végül 14 átadásából 10 jó volt, ráadásul a 89 yard mellett egy TD passzt is kiosztott Charles Johnson-nak. Pont ezzel a TD-vel egyenlítettük a második negyedben, miután 6 pontos hátrányban érkeztünk az elsőből. A TD elkapás bravúros volt Johnson-tól, aki 4 elkapásból 40 yarddal és 1 TD-vel zárt.

Ezután eltelt még pár perc és olyan esőzés támadt, hogy a találkozót félbe kellett szakítani. A játékosok az öltözőbe, a szurkolók pedig a három előre meghatározott evakuálási zónába mentek. A fanok ismét megismerkedhettek a Campus-on lévő Gophers arénákkal belülről is.

Először 30 perc után akarták folytatni a meccset, de az eső nem hagyott alább, így újabb 30 perccel magyar idő szerint hajnali 4:15-re tolták át a kezdést (de jó volt nézni J ). Végül 66 perc kényszerszünet után ismét a footballé volt a főszerep.

Az edzők viszont megállapodtak abban, hogy a kényszerű pihenőnek köszönhetően nem fognak félidőt tartani, csak két perces lesz a ráhangolódás a 2. játékrészre. Így a Vikings lett az első csapat, aki nem tartott 20 percnyi félidei szünetet, na meg a Raiders.

Bár késleltethette, de az eső sem tudta megakadályozni Christian Ponder pályára lépését Minnesota-ban. Az ex-Vikings játékos végül 2 negyedet játszott és 69 passzolt yarddal turnover nélkül zárt.

Hill viszont jó formában van, ezt egy újabb TD passzal bizonyította. Chase Ford-ot találta meg labdájával a célterületen, amivel a szünetre 13:9-es előnyre tettünk szert.

A harmadik negyedben McGloin eladta a labdát, így a Vikings az újabb TD-től 1 yardra kezdhette meg a támadást. Brian Peters volt egyébként, aki megszerezte az interception-t.

A Vikings fiatal FB-je, Blake Renaud 1 yardról könnyedén az endzone-ba ért, így megszületett a harmadik Vikings TD is a meccsen.

Blair Walsh viszont egyértelműen a legrosszabb játékosunk volt múlt szombaton. 1 extrapont mellett 3 mezőnygólt is kihagyott és ezek ráadásul nem is nagy távolságról maradtak ki. (majd Walsh visszaeső teljesítményéről hamarosan jövök egy cikkel)

A találkozót végül 12:20 arányban hoztuk, bár több pontot is szerezhettünk volna. A héten irány dél, irány Dallas. A meccs szombatról vasárnapra virradóan kezdődik majd magyar idő szerint 1 órakor. Meglátjuk, mit okozunk a Cowboys ellen.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.