Vereséggel kezdődött a Golden Gophers szezonja

Kill mester tanítványai sajnos alulmaradtak a TCU csapatával szemben.Gophers_3

Új év, új remények. Nekivágott a Minnesota Golden Gophers együttese a 2015-ös FBS idénynek, csak sajnos nem indult a legjobban.

Trevone Boykin és az idei bajnokesélyes TCU egy kicsit talán nyögvenyelősen kezdte az évet, nem pont erre számítottunk, ellenben mi a vereség ellenére is megpróbáltuk a derekas helytállást. Boykin, aki a Heisman trófea egyik esélyese sem villogott annyira. 246 passzolt yard mellett TD és egy interception van a neve mellett. Szerzett még 92 futott yardot és egy futott TD-t is.

Már az első negyedben 10 pontra sikerült elhúzniuk két gyors pontszerzéssel. Előbb Oberkrom egy 53 yardos mezőnylt étékesített, majd rá egy percre Boykin Doctson-t találta meg, aki könnyűszerrel szerezte meg a Horned Frogs első TD-jét a meccsen. Hozzá kell tenni, hogy a két pontszerzés azért zajlott le ilyen gyorsan, mert a TD előtt 2 play-el a a vendégek védője Lathan sackelni tudta a Gophers irányítóát, aki ennek kövekteztében kiejtette a labdát. Reagálni jobban a vendégek tudta, így Carraway begyűjtötte a kiejtett labdát.

A második negyed elején mi is szereztünk egy fumble-t, de a helyzettel nem tudtunk mit kezdeni. A negyed felénél mi ismét elvesztettük a labdát, ám a helyzet következmény nélkül maradt.

Az első játékrész utolsó harmadában Santoso 42 yardról értékesített mezőnygólja révén végre a Minnesota is pontokat tett fel az eredményjelzőre.

A szünet előtt visszaállíthatta volna 10 pontos előnyét a TCU, de a rúgójuk nem volt épp magabiztos, 29 yardról enyhén a kapu mellé lőtt.

A szünetben tehát csak egy TD-nyi volt a különbség, talán meglepetésre.

A fordulás után viszont nem telt bele három perce a TCU újabb TD-t ünnepelhetett. Boykin most 19 yardos futott pontszerzése révén növelte csapata előnyét.

Telt, múlt az idő és végre a Minnesota is kezdett magára találni. Boykin passzát Murray húzta le és 5 yardot még sikerült is visszahordania. Nagyon kellett egy a turnover, mert már majdnem a mi redzone-unkban voltak.

David Cobb NFL-be való távozása miatt kicsit „meggyengült” a futó szekció, bár voltak jó megmozdulások, messze vannak még ezek a futók, hogy simán 120 yardokat fussanak meccsenként, mint tette azt tavaly Cobb. Williams és Smith próbálkoztak futásokkal, végül utóbbinak sikerült 1 yardról TD-t szereznie a Gophers-nek. Viszonylag gyorsan reagáltunk a TCU második hatpontosára.

A vendégek rógója úgy nézett ki, hogy távolról magabiztosabb, mint közelebbről, 45 yardos mezőnygóljával ismét 10 pont volt a két csapat között.

A zárónegyedben 8 percet vártunk az első pontokra, de a közönség ismét nem lehetett boldog, mikor a TCU-s kicker, megint a póznák közé rúgott.

A végére maradt egy Leidner – KJ Maye 22 yardos összjáték, amiből végülis TD lett.

A meccs 23:17 arányban a vendégeké. Vereséggel kezdtünk, de nem kell letargiába esni rögtön. Voltak bíztató jelek, csak a sok turnover ne lett volna.

A héten a Colorado State ellen javíthatunk. Az a meccs szombaton, magyar idő szerint 21:30-kor kezdődik.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.