Megvertek egy Vikings szurkolót a 49ers elleni meccs után

Még egy poszt erejéig forduljunk vissza az első játékhét mérkőzéséhez, de utána megkezdjük a ráhangolódást a Lions elleni derbire.49ers fans vs Vikings fan_1

Azt tudjuk, hogy nem mi nyertünk, hála a rossz teljesítménynek és az elképesztő hibáknak. Azonban, ami a meccs után a kijáratnál lezajlott nem éppen megszokott az ilyen sporteseményeken.

Mint tudjuk, az Egyesült Államokban nem igazán vannak szurkolói rendbontások a meccsek előtt, alatt és után (persze vannak kivételek, mikor bajnok lesz egy csapat, akkor előfordul, hogy a belvárost is szétverik a szurkolók, de ez sem általános). Itt most nem ez történt, ez csak egy szimpla meccs volt az első fordulóból.

A San Francisco 49ers csapata és szurkolói is boldogak lehettek, győzelemmel nyitották a szezont, annak ellenére, hogy már az elején lesajnálták őket.

A meccs után, miközben az elégedett vagy épp kissé szomorú szurkolók mentek kifelé a kijáratokon és a kordonok között egyszer csak nagy dulakodásra lehettünk figyelmesek.

Először egy 49ers fan, nem tudni miért elkezdett ököllel ütni egy Vikings mezes szurkolót, majd további piros mezes fan érkezett és ők is el kezdték ütni a Minnesotait. A szerencsétlenül járt vendég szurkoló a földre esett ezután a még mindig nem tudni miért ideges szurkolók többször fejen és oldalba rúgták a magatehetetlen embert.

Már jó ideje ment a szurkoló bántalmazása, mikor megjelent egy biztonsági ember, aki egyedül sajnos nem nagyon tudta visszanyomni a bántalmazókat. Végül odaért több biztonsági ember, így a Vikings szurkolót ki tudták szabadítani a helyszínről.

Az esemény kapcsán a Santa Clara-i rendőrség is vizsgálatot indított és keresik a felvételen látható szurkolókat. Keresik, mivel az esetről egy néző felvételt készített, amiről azonosítani tudnak pár embert.

A 49ers is kiadott egy közleményt, hogy tisztában vannak a történtekkel és mélységesen elítélik az egészet. Elhatárolódni nem tudnak teljesen mivel az ő rendezvényükön, az ő általuk építettet létesítménynél történt az eset, de elfogadhatatlannak tartják ezt a fajta viselkedést és ha meg lesznek a tettesek, akkor ők is megteszik a megfelelő lépéseket.

Gondolom itt stadionból való kitiltásra gondolnak.

Nem szabad általánosítani ebből, de sajnos mindig vannak olyanok, akik a balhét keresik annak ellenére, hogy semmi indíttatása nincs a cselekedetüknek.

A felvételt ide kattintva megtekinthetitek.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.