CFB kedvcsináló, 4. hét: Ohio – Minnesota

Immáron két győzelem az egy vereség mellett, most jöhet az újabb siker, vendégünk az Ohio Bobcats együttese lesz az egyetemi bajnokság negyedik játékhetén.

FBSPrev_4

Ez az Ohio még nem az az Ohio, ráadásul az az Ohio State. Utolsó még nem konferencián belüli meccsük következik. Mindössze a 11 mérkőzés jön a két együttes között. A Minnesota egyértelműen domináns a párharcban, a 8 győzelem mellett csak egyszer kapott ki és egy döntetlen született.

Legutóbbi a két csapat elég régen, 2003-ban találkoztak utoljára. Az akkori házgazda Ohio alaposan szégyenben maradt, mivel a Gophers 42:20 -ra nyerni tudott.

Csak érdekességképpen, hogy a Minnesota és az Ohio között az első meccset 1969-ben rendezték meg és az a meccs ért véget a 35:35-ös döntetlennel. Azóta (1970 és 1999 között) a Gophers 7 meccset nyert zsinórban, majd egy kilengés után, legutóbb a már említett 2003-as győzelemmel büszkélkedhet. 

Mindkét együttes győzelemmel melegített erre a találkozóra. A Minnesota egy pont gazda meccsnek semmiképpen sem nevezhető 10:7-es győzelmet aratott a Kent State ellen, ezzel 2-1 -es mérleget alkotva magának, míg a mostani vendégek folytatták veretlenségüket és begyűjtötték idén már a harmadik sikerüket is, most épp a Southeastern Louisiana ellen.

Amire nagyon kell figyelnünk és sok energiát fordítanunk az a támadóját. Múlthéten nem ment, de mindig van lehetőség a javításra. Leidner-nek a múlthéthez hasonló labdaeladási szituációk már nem férnek bele, láthattuk, hogy hova vezet. Rodney Smith az újonc futó pedig reméljük ismét 100 yard felett tud majd futni és egy vagy akár több TD-vel is megtoldja a Gophers eredményét.

Vendég oldalon majd valószínűleg Derrius Vick fog irányítani. Bevallom őszintén nem igazán láttam még őt játszani, na majd most. Ennek ellenére már több, mint 500 passzolt yardnál, 4 TD-nél és 2 interceptionnél jár.

Kedvenc célpontjai egyértelműen a Brandan Cape – Sebastian Smith – Keith Heitman trió. Ők az Ohio legeredményesebb elkapói. 512 yard és 5 TD elkapás fűződik a nevükhöz. Nálunk ezen a poszton KJ Maye áll a legjobban. A legutóbb is TD-t szerző elkapó 157 yardnál és 3 TD-nél jár idén. Ott lesz még a másik két hatékony fegyverünk. Wolitarsky és Carter is nagyon aktívak az elkapásokban, Leidner rendre őket keresi passzaival.

A mérkőzés megtekintése Gophers híveknek kötelező. A találkozó még magyar embernek is kedvező időpontban kezdődik, ez magyar idő szerint szombat 21:30 órás kezdést jelent. Hajrá Gophers és irány a 3-1 -es mérleg.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.