Előzetes: Vikings – Raiders (10. hét)

Jó kis meccsre van kilátás így az NFL idei szezonjának 10. fordulójában, jön a Minnesota Vikings – Oakland Raiders összecsapás.Preview Vikings-Raiders_RegSeason10_1

Két feljövőben lévő csapat meccselését nézhetjük meg alig két órán belül, a Vikings California-ba, Oakland-be látogat, hogy megszerezze idei hetedik sikerét is.

Nem lesz egyszerű a történet, hiszen a Raiders idén eddig viszonylag jó formának örvend. Nem azt kell nézni, hogy 4-4 a mérlege, hiszen abból semmi nem derül ki. Amellett viszont nem mehetünk el szó nélkül, hogy a Raiders irányítója Derek Carr az egyik legígéretesebb fiatal QB. Mióta az NFL-ben van 40 TD passzt osztott ki, mindössze 16 eladott labda mellett, ez elképesztő. Bár ma a csere centerrel kell érezniük egymást, Hudson ugyanis nem léphet pályára sérülés miatt.

Viszont ha már jó és ígéretes irányítóról beszélünk, nem feledkezhetünk meg a mi Teddy-nkről sem. Érdekesség, hogy mindketten egyszerre kerültek a profi ligába. Bridgewater-nek ugyan közel sincs annyi TD passza, mint Carr-nak, viszont több a nyert meccse és az egyéb statisztikái.

Az lehet az erősségünk, ha a jó passzvédelmünk most is remekel. Alig 220 yardot engedünk átlagban az ellenfelek irányítóinak, ráadásul interception-öket is szeretünk szerezni, bár az utóbbi meccseken ezek elmaradtak. A mi passzjátékunkkal elvileg ma sem lehet semmi gond, mert bár kérdéses Bridgewater játéka, az agyrázkódási protokollon sikeresen átment és már edzett is a héten. Tehát Teddy kezdeni fog és reméljük bírni fogja az egész találkozót, nem lesznek kihatással a múlt heti események a teljesítményére.

Itt jön a képbe az örök ikon, Peterson. A futó szerencsére nagyon jó formának örvend, már 4 olyan meccse van idén, ahol átlépte a 100 futott yardot. A 4 TD kicsit talán kevés, de ha ma szerez esetleg hármat, már jól állunk.

A védelmünk toldozott-foldozott lesz ma is. Kendricks szinte biztos, hogy csak nézőként lesz jelen, de ugyanez fennáll Barr esetében is. Greenway, Watts és Trusnik. Talán így fog felállni a Vikings LB sora. Ebből egy veterán, egy rendre csak a special team-ben szerepel és egy alig pár napja Vikings játékos, érdekes felállás lesz.

Elég erős szél lesz a városban és így természetesen a stadionban is. Ez majd alaposan megmutatkozik a rúgásoknál és akár a passzjátéknál is.

Bízunk a srácokban, bízunk a Vikings-ban. Vikings-Raiders, ma este 22:05-kor.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s