CFB kedvcsináló, 13. hét: Wisconsin – Minnesota

Sorsdöntő összecsapás előtt a Minnesota Golden Gophers együttese, akik az egyetemi bajnokság 13. fordulójában a Wisconsin Badgers együttesét fogadják a TCF Bank Stadium-ban.FBSPrev_13

Újra összecsap a két állam, de most egyetemi szinten. Egy hete a Vikings nem bírt a Packers-el, de most itt az esély, hogy a Minnesota-i sport megmutassa jobb szomszédjánál.

Tracy Claeys tanítványainak ez most a szokásos BorderBattle körüli felhajtásnál is fontosabb meccs lesz, ezzel a győzelemmel akár kiharcolhatunk egy BOWL mérkőzés részvételi jogot is.

A Minnesota együttese jó pár vereség után egy hete az Illinois legyőzésével ellépett a rossz útról. A mostani vendégek pedig a meglepően jól szereplő Northwestern ellen kaptak ki egy szoros meccsen, de mindössze 7 pontot tudtak felrakni az eredményjelzőre.

Konferencián belül nem vagyunk épp szerencsések, csak két sikerünk van öt vereség mellett, ellenfelünk pont fordítva áll. Nem is csoda, hogy a közvélemény és a szakértők 68% -os esélyt ad a Wisconsin sikerére, míg a Minnesota-éra csak 32%.ot.

A két csapat vezető játékosai nagyjából egyforma statisztikákat tudhatnak magukénak. A különbséget a Gophers újonca, Shannon Brooks jelentheti, aki elképesztő formában van. Csak úgy termeli a yardokat és a TD-ket, ami nekünk persze tökéletes, de az ellenfél életét rendre megkeseríti. Szükség is lesz a jó futóteljesítményre, mert a Badgers csak 102 yardot kap átlagban futásból. Leidner passzaira is szükség lesz. Wolitarsky, Maye vezető szerepet töltenek be célpontjai között.

Sajnos majdnem minden statisztikában előz minket a Wisconsin csapatszinten. Jobbak passzolásban és összyardban, valamint passz és futás elleni védekezésben is felülmúlnak minket.

És nem csak a statisztikában, hanem a pályán is, ugyanis legutóbb 12 éve, azaz 2003-ban sikerült a Minnesota-nak nyernie aktuális ellenfele ellen. Ez azt jelenti, hogy a legutóbbi 11 alkalommal mindig alulmaradtunk velük szemben. Az örökmérleget 59-57-8 –ra még természetesen vezetjük, de ez nem vigasztaló.

Itt a javítás és legfőképpen a bizonyítás ideje. Ha ma nyerünk, akkor jó eséllyel láthatunk még ebben a szezonban Gophers meccset, ha nem akkor ennyi volt a 2015-ös idény.

Wisconsin – Minnesota, ma este magyar idő szerint 21:30-kor.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.