Laquon Treadwell lett a Vikings első körös választása

Lezajlott a 2016-os NFL Draft első köre, melyben a Vikings a támadóegységét erősítette meg.Laquon Treadwell_1

A Minnesota Vikings együtese a tavalyi jó szereplésnek hála igencsak későn, a 23. helyen választhatott az idei Draft-on, de úgy érezzük jól döntöttek. Döntöttek és a voksukat az Ole Miss elkapója, Laquon Treadwell mellett tették le.

Mindenek előtt meg kell jegyezni, hogy Treadwell volt az egyetlen olyan elkapó az idei játékosbörzén, akit tisztán csak az első körben vártak.

Számos elemző és szakértő várta Treadwell-t a legmagasabb helyen és igazuk is lett, mert az ex-Ole Miss-i elkapó már profi csapat tagja lett az első nap után. Mike Zimmer és Rick Spielman is elismerően nyilatkozott róla és rendkívül büszkék rá, hogy a mindössze 20 éves játékos végül a Vikings tagja lett. De nem ők az egyetlen emberek, akik elismeréssel adóztak, hiszen a közösségi médiában számos korábbi NFL sztár, szakértő és mostani Vikings kerettag is üdvözölte a döntést. Laquon jó helyre került.

Jöjjön néhány számadat:

Laquon Treadwell 1995. június 14-én született. Jelenleg 188 cm magas és 98 kg. Az egyetemen (Ole Miss) 202 elkapásával iskolarekordot állított fel ottléte alatt. Ezt a rengeteg elkapást, ami a hetedik legtöbb a SEC konferencián belül 35 meccsen 2393 yarddal és 21 elkapott TD-vel fűszerezte meg.

Remek célpontot nyújt, mivel hosszúak a karja és nagy a keze. A posztra való tekintettel remek a testfelépítése és az izomzata is megfelelő, de ugye ez még úgyis fejlesztésen fog átmenni. Sebessége átlagos az NFL-ben, de ezzel Spielman és Zimmer is tisztában volt, ugyanis kijelentették nem az a fő szempont, hogy villámgyors legyen, sokkal inkább a megbízhatóságra alapoztak. És milyen igazuk van, láthatjuk Patterson-t, aki gyors, de egy év után kifújt.

Ami jó, hogy nagyon jó blokkoló, ha kell simán belemegy az emberbe nem fél a kontakttól. Az elkapás után fontos yardokat tud szerezni még akkor is, ha “lógnak” rajta.

Magabiztos, nyugodt ember, aki a számára kijelölt úton halad a kitűzött cél felé. Ha mindent belead akkor nagyon nagy játékos válhat belőle.

Az már biztos, hogy Treadwell a 11-es mezszámot választotta és abban fog játszani.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.