Félidei OTA összefoglaló

Kezdetét vette az érdemi munka, lezajlottak az első OTA edzések.OTA_1

Az edző és konditermi időszak után végre a játékosok kézzel foghatják a labdát. Na persze még nincsenek meg a kontaktok, mégis elkezdődhetett a felkészülés újabb fázisa. Egyértelműen látszott, hogy a srácok élvezik a helyzetet, még ha nem is a valódi ütközéses edzések vannak. A legjobb párharcot itt az elkapók és a cornerback-ek között látni.

A figyelem most nem feltétlenül arra irányul, hogy a fal játékosok ütögetik a dummy-t vagy a futók mindenféle ellenállás nélkül futnak a labdával. Sokkal inkább az irányítók és az ők célpontjaik kerülnek előtérbe. Ez egy ilyen időszak, lesz jobb is. Bridgewater, Hill, Heinicke és Stave minden bizonnyal élvezhették a felkészülés ezen szakaszát is, hiszen ők gyakorlatilag már a teljes erejüket megmutathatják ilyenkor. Az első napon az elkapók közül Johnson és Thielen parádézott, mindketten hoztak pár 50+ yardos elkapást.

Már a kezdetektől jelen volt Peterson is, aki tavaly a legeredményesebb futó lett a ligában és nem titkolt szándéka, hogy idén megvédje ezt a címet.

A második napra a kedvezőtlen időjárás és ennek köszönhetően főleg Zimmer vezetőedző beparancsolta a játékosokat a fedett csarnokba, ahol folytatták az edzést. Ezen a napon Trae Waynes is előtérbe került szép mentéseivel. Waynes tavaly a special team-ben jól szerepelt és a szezon végére  védelemben is mutatott valamit, de sokat kell még fejlődnie. Elmondta, hogy idén meg akarja mutatni, helye van a kezdőben.

Mivel ugye itt még nem lehet kontakt a játékosok között nem tudnak teljes erővel játszani a védők. Danielle Hunter, aki a második évét kezdi meg ennek ellenére jól, de ami fontosabb, hogy gyorsan mozgott és sorra odaért az irányítóra.

Most úgy állunk, hogy az első csapatban a Rudolph – Pruitt páros kezdett TE poszton, akik hozzátettek pár szép elkapást a második nap történéseihez.

De ugye nem lenne felkészülési időszak, ha ne lenne súlyos sérülés. BJ Dubose sajnálatos módon rosszul lépett és elülső keresztszalag szakadást szenvedett, ami miatt ki kell hagynia az elkövetkezendő szezont. A csapat lépett is ez ügyben, és elküldte a fiatal védőt, helyére egy DE érkezett. Ám egyes, hírek szerint IR listán megtartja a Vikings.

Nagy kérdés, hogy mi lesz Cordarrelle Patterson sorsa. A szerződésének utolsó évébe lépett mivel nem léptették életbe az opciós évét. Nagyon kell küzdenie, hogy nem mondjanak le róla, mert az újonc éve után tavaly és tavalyelőtt teljesen eltűnt, jelentéktelen volt a játéka. Az elkapó posztot talán elfelejthető, de az első 4-et biztosan. A mostani edzéseken is a kickoff-oknál szerepelt inkább.

Nem csak az edzéseken zajlottak az események, hanem a közösségi médiában is. Történt ugyanis, hogy Laquon Treadwell a snapchat-en Oakland Raiders-es sapkában fotózkodott. Ez igencsak megosztotta a Vikings szurkolókat. Voltak akik azt mondták, hogy ez csak egy sapka nem kell neki nagy jelentőséget tulajdonítani. De voltak olyanok, akik igen is kikérték maguknak, hogy a Vikings dollár milliókat fizet a játékosnak, ráadásul megadja neki a lehetőséget, hogy profivá váljon erre más csapatot éltető dolgokat visel. Véleményem szerint az utóbbiaknak van igazuk, igenis tisztelje már annyira a jelenlegi csapatát, hogy nem egy másik csapat dolgait viseli. Mint ti is írtátok, nem vall igazi profizmusra.

Az ötödik napot kifejezetten a harmadik down-os szituációkra hegyezték ki. Többek közt azért, mert csapatunk e téren borzalmasan teljesít, a liga második felébe tartozik eredményesség szempontjából, már ami a támadókat illeti. A Vikings offense csak 38,19%-os eredményességgel tudja végrehajtani a harmadik kísérleteket, ami nagyon rossz. A védelmünk viszont elit ilyen szempontból, hiszen a korábbi rossz védekezések miatt 20 akár 30 yardos harmadik kísérleteket is akár simán hoztak az ellenfelek fontos szituációkban, de tavaly a TOP5-ben végeztünk ilyen tekintetben.

Pénteken immár 11. éve zsinórban megrendezett játszótérépítés volt a középpontban a játékosok számára. A Vikings tagja St. Paul-ban egy teljesen új játszóteret építettek a környéken élő gyerekek számára. Ez mindig remek időtöltés szokott lenni. Az idő remek volt és a játékosaink végig széles mosollyal szerelték össze a padokat és játékokat, festették rájuk a mintákat.

A jövő héten van még 4 OTA foglalkozás mielőtt jönne a kötelező Minicamp.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.