Edzőtábor ’16 előretekintő #1 – QB

Van még pár nap az idei Training Camp kezdetéig, de kezdjük meg a ráhangolódást a csapatnál posztonkénti körültekintéssel, kezdjük az irányítókkal.

Július 28-án indul a Minnesota Vikings Training Camp-je, ami alatt eldől, hogy mely játékosok vívják majd a csatákat a 2016-os idényben. Kezdjük most a csapat vezérével az irányítóval.

Talán nem is kérdés, hogy ki lesz a kezdő ezen a poszton az előttünk álló szezonban, úgy bizony Teddy Bridgewater. A még mindig fiatal irányító szépen fejlődik és jó irányba tart, de ez a szezon vízválasztó lehet számára.

Reméltük érkezésekor, hogy ő majd kihúz minket a gödörből és eddig egész elfogadható teljesítményt nyújt. Tavaly bevezette a rájátszásba a csapatat, oké igazából Peterson volt, de ő futó szóval az másik poszt. Szóval Bridgewater ha néha nem is kellő magabiztossággal, de megnyerette a csapattal a csoportját és bejuttatott minket a rájátszásba.

Harmadik évét kezdi meg a profik között kezdőként ez nem vitás. Tavaly nem igazán szórta a TD-ket, pont ugyanannyit hozott össze mint újonc idényében. Itt igazából csak az a baj, hogy a 14 passzolt TD-ből hatot két meccs alatt hozott össze, ráadásul volt 6 olyan találkozója amikor nem talált célpontot az endzone-ban. Ez lehet leginkább aggasztó vele kapcsolatban. Nem tudni, hogy ez most a túlzott óvatosság-e tőle és az edzőktől, hogy ne szaladjon bele az eladott labdákba vagy éppen csak nem meri felvállalni a passzokat. Sokszor inkább pályán kívülre dob és hozza a incomplete pass-os játékokat, amivel persze nem vesztünk yardot, de sokra nem megyünk vele. Tavaly egyébként Teddy volt az, aki a legtöbb labdát szórta az oldalvonalon kívülre szánt szándékból.

Nem rossz játékos csak talán nem mer felvállalni merészebb dolgokat és elképzelhető, hogy ez majd a vesztét fogja okozni.

A nagy visszatérő és a rosteren a második helyen a veterán Shaun Hill lesz. Öreg róka, ismeri a játék csínját-bínját. A jövő Vikings-a nem túlzás, ha azt mondom nem rá fog épülni. Tavaly mindössze 3 meccsen kapott apróbb lehetőségeket, de leginkább csak addig birtokolta a labdát, míg át nem adta Peterson-nak vagy McKinnon-nak. Összesen 7 passzkísérlete volt, kétszer talált célt. Igazából az is lehet, hogy nem marad meg a végső keretszűkítésnél, mert a két fiatal kiszorítja őt.

Ők nem mások, mint a másodéves Taylor Heinicke és az újonc, a draft után szerződtetett volt Wisconsin-i irányító Joel Stave. Na inkább bennük látni a jövő Vikings csere irányítóját, mint Hill-ben. Heinicke tavaly a harmadik számú irányítóként nem sok szerepet kapott, egy meccsen sem volt aktív. Így elég nehéz bármit mondani a teljesítményéről, hiszen az edzéseken is csak a sokadik sorral edzett együtt.

Stave most került az NFL-be. Egyetemen a Wisconsin Badgers csapatában játszott. Kiegyensúlyozott játékos, mármint ugyanannyi eladott labdát csinál, mint ahány hatpontost. Talán 2013-ban hozta a legjobb évét az egyetemen. Majd meglátjuk megragad-e valamelyik helyen vagy esetleg a tartalékok közé visszaveszik őt a keretszűkítés után.

A következő részben a futókat taglaljuk.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.