A védelem hathatós segítségével daráltuk le a Tennessee-t

Végre elérkezett a várva várt pillanat, a Minnesota Vikings csapata is megkezdte a 2016-os idénybeli menetelést, igaz még most döcögősen alakult.

Nashville nem csak a country zene fővárosa, hanem otthont ad a Tennessee Titans csapatának, akinél a 2016-is idény legelső mérkőzésén vendégeskedtünk. Szeptember 11-ről lévén szó megemlékezéssel kezdődött a találkozó, majd katonai légi járművek is áthúztak a stadion felett, ahogy az az idénynyitó meccseken lenni szokott.

Shaun Hill lett a kezdő irányítónk, Bradford a padról követte az eseményeket a meccs alatt. Hill nem teljesítet rosszul, igazából néhány lassú labdát és pontatlan átadást leszámítva l játszott. Nem volt eladott labdája, de TD passza sem. Végül 18/33-as passzaránnyal és 236 passzolt yarddal zárta a találkozót feladva a leckét az edzőknek és a szakértőknek, hogy végül is, akkor most ki legyen a továbbiakban a kezdő.

Az első negyedben, sőt az első félidőben csak hazai pontokat láthatott a nagyérdemű Succop 28 yardos mezőnygólja után Murray TD elkapásával növelte előnyét a hazai gárda. Persze meg kell jegyezni, hogy mi is szerezhettünk volna pontokat, de a redzone-ban való tehetetlenség és Blair Walsh félrehordó lába miatt 0 ponttal mentünk a szünetre.

A második félidőben mi kezdtük a támadásokat és Walsh már javítani tudott. 50 yardról rúgott a póznák közé, ahova korábban 37 és 56 yardról nem sikerült. Megtette ugyanezt 33 yardról, így 4 pontra megközelítettük a Titans együttesét, akik ekkor valamiért tehetetlenek voltak a védelmünkkel szemben. Mondjuk ez nem is csoda, tekintettel arra, amit a szünetben Zimmer a srácokkal beszélhetett az öltözőben.

Másfél perccel jártunk a harmadik negyed vége előtt és a védelem megmutatta, hogy miért is tartozik az elitbe. Mariota passzolt volna elkapójának, azonban Erik Kendricks felugrott és megszerezte a labdát és 77 yardos visszahordása után megszerezte saját maga első TD-jét, valamint a csapatnak is segített, hogy fordítson a meccs állásán. Az eufória után hamar visszaszálltunk a földre, Walsh kihagyta az extra pontot.

A zárónegyedben Walsh megszerezte 3. mezőnygólját, majd 14 másodperccel később a Vikings fiatal defensive endje, Danielle Hunter 24 yardos fumble visszahordott TD-t ért el, amivel növeltük és biztonságba helyeztük előnyünk. 1995 óta ez volt az első alkalom, hogy interception-ből és fumble-ből is tudott a védelmünk TD-t szerezni.

A végére maradt még egy Walsh mezőnygól (a negyedik) és egy újabb DeMarco Murray által elkapott TD, amivel a Tennessee kozmetikázta az eredményt, de a fordításhoz kevés volt, pláne úgy, hogy a kétpontos kísérletet nem sikerült összehozniuk.

Így, ha nem is magabiztosan és agyonverve, de sikerült győzelemmel indítanunk a szezont, aminek nagyon örülhetünk. Most pont egy hetünk van, hogy életet leheljünk a csapatba és főleg a futójátékba, mert Peterson a Titans ellen 19 futásból csak 31 yardot tudott elérni, ami kevés. Persze egész meccsen nem mentek a futások, de lesz ez még jobb is.

Ki kell emelni viszont az irányító célpontjait. Főleg a Diggs, Thielen és Rudolph triót. Ők hárman 222 yardot szereztek. Ebből Diggs egymaga 103-at, aki a legaktívabb volt. Csak két feléje tartó labdát nem kapott el, de Thielen is 4 elkapással 54 yardot hozott össze, köztük olyanokkal, hogy felállva kellett megtapsolnunk. Sajnos a TD nem jött össze a támadóktól, ami kicsit aggasztó, hogy képtelenek vagyunk a pontszerzésre offensileg, de reméljük ez változni fog mondjuk már a Packers elleni meccsen.

A héten vasárnap este indulunk harcba a Green Bay Packers ellen, de ezt már hazai pályán a US Bank Stadium-ban tesszük meg. A meccs vasárnapról hétfőre virradóan 02:30-kor kezdődik és legjobb tudomásom szerint a SportTV ezt most kihagyja.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s