Ronnie Hillman csatlakozott a csapathoz

Gyorsan reagált csapatunk a kezdő futó kiesésére, a szabadügynöki piacról erősített.

Adrian Peterson-t sérülése miatt sajnos hosszú hetekig kell nélkülöznünk, így a csapatnak lépnie kellett, hogy megfelelően pótolja a liga legjobbját. Persze ilyen cím mellett kicsit nehéz helyettest találni, de megpróbáltuk.

A szabadügynöki piacról Ronnie Hillman érkezett együttesünkhöz. 

Hillman még 2012-ben a harmadik körben került kiválasztásra a Denver Broncos csapata által és egészen idén szeptember elejéig ott is játszott. Eleinte csap kiegészítő emberként, majd tavaly kezdővé lépett elő és több mint 800 futott yard mellett 7 TD-t szerzett, ráadásul ő is hozzájárult ahhoz, hogy csapata megnyerje az 50. Super Bowl-t.

Az új futó már ma együtt edzett a csapattal, a 33-as mezszámot választotta.

Mike Zimmer elmondta, hogy a kezdő futó szerepét a Jerick McKinnon veszi át ezentúl. Tekintettel arra, hogy Asiata már régebb óta a csapat tagja, Hillman egyelőre csak harmadik számú RB lesz, de ez idővel változhat.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s