CFB beharangozó, 3. hét: Colorado State – Minnesota

Egy hét kihagyás után újra pályára lép a Minnesota Golden Gophers együttese, ellenfele most a Colorado State Rams lesz, akit tavalyról már ismerhetünk.

A harmadik játékhéten nem láthattuk kedvenceinket, Tracy Claeys tanítványai azon a héten pihenőn voltak, de most ismét visszatérnek a harcmezőre, hogy begyűjtsék idei harmadik sikerüket is. Ehhez hazai pályán kell legyőzni a Colorado State Rams együttesét.

A két csapat mindössze a negyedik egymás elleni találkozójára készül most szombaton. Az eddigi három összecsapás mondhatjuk, hogy egyoldalúan sikeredett, hiszen mindegyiken Minnesota-i siker született. Legutóbb – ami az egyetlen meccs volt – Minneapolis-ban a Gophers nagyon elverte a Rams együttesét. Ez 2005-ben volt, az eredmény pedig 56:24 a hazaiak javára. Legutóbb tavaly futottak össze, akkor már csak hosszabbításban egy Santoso mezőnygóllal bizonyult jobbnak a Gophers együttese.

A Gophers eddig két meccset játszott idén. Az Oregon State ellen egy nagyon kiélezett és szoros meccset tudott behúzni, míg az Indiana State ellen gáláztunk. Most ez megint egy szorosabb meccsnek ígérkezik, a Colorado St. csapata szívós ellenfél.

Mostani ellenfelünk már három meccsen van túl az idén, melyből kettőt sikerrel vett, de talán ami számukra a legfájóbb, az az hogy az állami rangadón olyan csúnyán alulmaradtak az első körben. Azóta viszont két biztos siker, szóval jó irányba haladnak.

Most úgy tűnik, hogy csapatunk összeállt az idén és akár tovább is juthatunk, mint egy BOWL meccs. Persze tényleg jó lenne BIG10 döntőt játszani vagy a playoff-ban részt venni, de egy jó mutatóval és egy nevesebb BOWL meccsel is elégedettek lehetnénk itt északon. Van egy jó irányítónk, aki megmutatta, hogy nem csak futásból képes elérni TD-ket és yardokat, Leidner majd 300 passzolt yarddal és 4 kiosztott TD átadással az egyik legjobb volt a legutóbbi meccsünkön. És, hogy miért lehet egyre magabiztosabb? Talán az is közrejátszhat, hogy idén még nem sackelték. Oké, két meccs ment le, de eddig a támadófal kiválóan megvédte, ezt a tendenciát követni kell és akkor hasonló eredményeket tud majd felmutatni. Amire akár szüksége is lehet, ha el akarja magát adni a jövő évi NFL Draft-on.

Különös figyelmet kell fordítanunk majd a futó Rodney Smith-re, aki futásokból keseríti meg aktuális ellenfele életét. 199 yardnál és 3 TD-nél jár idén a futó. Most amúgy, hogy Shannon Brooks sérült (lábsérülés) úgymond minden teher rá jut. Bár Brooks elvileg visszatérhet most szombaton, de ezt ne vegyük készpénznek.

A védelmünk jó és képes megállítani a támadásokat, akár kritikus szituációkba a negyedik kísérleteket is. A Colorado State kezdő irányítója, Collin Hill lesz, aki most fog karrierje során másodjára kezdő szerepet kapni, ezzel szerintem kezdhetünk valamit és a “tapasztalatlan” irányítót kizökkenthetjük komfortzónájából és ha megvannak a hibák, akkor az nekünk csak jó. Jöhetnek a labdaszerzések és az ezzel járó dominancia a pályán. Oké, tegyük hozzá, hogy Hill az első kezdőként lejátszott meccsén szinte tökéletesen játszott, de ez nem jelent még semmit.

Ahol a Rams együttesét megfoghatjuk az a futás, mármint, hogy sokat futunk ellenük és a harmadik down-os szituációk, ugyanis ők alig több, mint 37% -al teljesítik ezeket idén. 

A találkozó tehát izgalmasnak ígérkezik, ajánlott a megtekintése. Megtehetitek mindezt ma, szombaton magyar idő szerint 18 órás kezdettel.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.