Előzetes: Texans – Vikings (Alapszakasz – 5. hét)

A mai napon ismét otthon lépünk pályára, ellenfelünk most a Texans együttese lesz, akik természetesen győzni jönnek, de nekünk valamivel nagyobb esélyünk van a meccsen.

A bye week előtt még otthon meg kell mérkőznünk a Houston Texans együttesével, akik idén három győzelem mellett csak egy alkalommal hagyták el vesztes félként a pályát, igaz akkor nullára játszották őket.

Nem sűrűn találkozunk a Texans együttesével, utoljára 2012-ben volt szerencsénk velük játszani, akkor sima 23:6-os sikert könyvelhettünk el. Persze a Texans egy fiatal csapat éppen ezért ez csak a negyedik meccs lesz a felek között. Eddig tökéletes a mérleg a mi oldalunkról, hiszen eddigi 3 meccsünket kivétel nélkül megnyertük. Erre fogunk törekedni ma is.

Az esély meg is van, hiszen eddig jól helytállunk a szezonban a sok hátráltató tényező ellenére. A védelem lehet ma is a győzelmünk kulcsa, hiszen a Vikings defense ligaelitnek számít már idén. A második legkevesebb pontot kaptuk idén meccsenkénti átlagra lebontva és a harmadik legtöbb sack, a legtöbb szerzett fumble és a második legtöbb interception fűződik a nevünkhöz.

Amivel itt a baj lehet ma az az, hogy mostanra kiderült Diggs nem fog pályára lépni, Jarius Wright fog helyette nagyobb szerepet kapni. Így Rudolph és persze a meccsenként megvillanó Thielen-re hárulhat majd a passzok többsége, de ott lesz Johsnon és a mostanában magára találó Patterson is. Treadwell-el az edzéseken mutatott hozzáállása és viselkedése miatt továbbra sem kell tényezőként számolni, talán egyszer megérti, hogy előbb le kell tennie valamit az asztalra, majd utána biztos helye lesz a csapatba, de erre egyelőre nem mutatkozik esély.

A futójátékunk valamelyest feléledt téli álmából a múltheti meccsen és 2 futott TD-t is elértek támadóink. McKinnon lehet ma is a kulcs. A Texans jó 120 yardon felül engedi meccsenként futni az ellenfelet, ami miatt nem is feltétlenül elégedettek ott délen, ma talán kitörhetünk ebből a 100 yard alatti teljesítményből. 

A védelemben Floyd helyett ma megint Stephen fog kezdeni, a többiek köszönik jól megvannak és a kezdők készek a meccsre. A feljavulóban lévő támadójátékon kívül a labdaszerzésekben bízhatunk, hiszen a Texans irányítója Osweiler idén már 6 alkalommal ajándékozta az ellenfélnek a labdát passzkísérletből. Ha a labdaszerzésekre ma rámegyünk és esetleg egy kettőből TD-t is tudunk szerezni, nem lehet gond.

A meccs elején meg kell roppantani a Texans-t és begyűjteni jó pár pontot, bár ugye eddig nem pont ezt a tendenciát mutattuk be, de ez is változhat. 

Zimmer kénytelen nélkülözni a kezdő QB, RB, LT, RT és most az első számú WR-ét is, szóval sima győzelem lesz. 

A meccs magyar idő szerint alig egy óra múlva, 19 órakor kezdődik, streamért gyere a chat-re.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.