NFC North Erősorrend: 4. hét

A támadók is felnőttek a feladathoz, nagyban segítették a múlthéten a Vikings együttesét, a Packers pihent, míg a többiek egymással hadakoztak.

Már csak három csapat 100%-is, a Vikings ott van közöttük. A Packers egy hét pihenő után tér vissza a harctérre, míg a csoport harmadik helyéért nagy lesz a csata idén.

1. (2.) MINNESOTA VIKINGS (4-0) +1
Megint minimális ponton tartottuk ellenfelünket, míg a támadóink végre életjeleket mutattak. Két futott TD mellett elkapott is volt a Vikings számláján, így végre nem csak a defense kiemelkedő teljesítményének köszönhető a siker. A Giants ellen továbbra is megmaradt a győzelmi szériánk. Nem rakom még magunkat ligaelsőnek az erősorrendben, de ha ma nyerünk, akkor az ötödik hétre ez is megtörténik.

Visszatérünk a jó öreg délutáni meccsekhez, ellenfelünk az idegenben eddig egyszer játszó, de azt nullára elvesztő Houston Texans lesz. Nem lesz egyszerű találkozó, mert bár eddig csak könnyen verhető ellenféllel játszottak, de azokat mindig megverték. Ami miatt aggódhatunk, hogy Diggs végül bevethető lesz-e, de a pályára lépésének a valószínűsége elenyésző.

következő mérkőzés: vs Houston Texans (3-1)


2. (9.) GREEN BAY PACKERS (2-1) -2
Az előző játékhéten értékelhetetlen teljesítményüknek köszönhetően most nem is mondanék többet.

A korai pihenőhét után visszatérnek a pályára, kezdésnek mindjárt a javításra kényszerülő Giants csapatát fogadják hazai pályán. A meccs esélyesei a Wisconsin-iak, de persze a Giants ha akar okoz meglepetést, persze, ha Odell Beckham végre a football-al és nem a picsogással fog foglalkozni.

következő mérkőzés: vs New York Giants (2-2)


3. (21.) DETROIT LIONS (1-3) -3
Hogy a Lions milyen mély gödörben van azt talán jól mutatja az is, hogy a múlthéten a Chicago Bears csapatától is képesek voltak kikapni. Igen, a Bears-től. Szerény 14 pontot tudtak csak elérni, pedig ha megerőltetik magukat többet is tehettek volna és most nem a válságról beszélnének a Motor City-ben.

Ezen a héten a pihenőhetéről visszatérő és még mindig veretlen Eagles-t látják vendégül. Itt egyértelműen a vendégek az esélyesek, de egy tisztes helytállással talán enyhítenek a szurkolók dühén.

következő mérkőzés: vs Philadelphia Eagles (3-0)


4. (30.) CHICAGO BEARS (1-3) +1
A borzalmas szezonkezdés után a negyedik héten jött el az az idő, ami a Bears-nek kedvezett. Megszerezték első sikerüket idén, tették ezt ráadásul egy csoportellenféllel szemben, akikkel harcban állnak a harmadik helyért.

A múlthéten London-ban a Jaguars-tól kikapó Indianapolis Colts együttesével meccselnek ezen a héten. Andrew Luck-ék nagyon rossz irányban ülnek azon a bizonyos lovon, így ezt a meccset mindenképp behúznák. Kérdés már csak az, hogy mit szól ehhez majd a Bears.

következő mérkőzés: @ Indianapolis Colts (1-3)

Első szám: csoportban elfoglalt hely | Első zárójel: a ligában elfoglalt hely | Második zárójel: mérleg | Zárójelek utáni rész: előző héthez képest a változás (jelen esetben a tavalyi év végi eredményéhez képest)

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.