Hibátlan mérleggel megyünk a pihenőhétre, a Texans nem volt ellenfél

Oké, elképzelhető, hogy a cím kicsit túlzó, de akkor is mi vagyunk az élen és egyetlen hibátlan csapatként ott virítunk a piramis legtetején.

Ehhez kellett, hogy a Minnesota a legutóbbi vasárnap legyőzze a Houston együttesét. A feltételek adottak voltak és a meccs is könnyen ment, hála a Texans asszisztálásának.

Majd 67 ezer néző előtt lépett szintet a Vikings, oda ahol már csak olyan cikkek jelennek meg róla, hogy “Super Bowl várományos északon”, “A Minnesota Vikings a liga legerősebb csapata?” vagy “Ezzel a védelemmel irány a bajnoki cím”.

Remek hangulatban telt a Vikings szurkolók vasárnap délutánja pár napja, hiszen kedvenc csapatuk ismét, nyert és a pihenőhétre az egyetlen hibátlan csapatként mehet pihenőre. Mondjuk ezt pontosan így is terveztük.

A találkozó számunkra remekül kezdődött, hiszen az első két drive-ból egyaránt TD-t értünk el. Az első drive-ban főleg Thielen került előtérbe, de Patterson-nak is volt elkapása. A drive végén Adam Thielen egy 36 yardos TD-vel megszerezte a vezetést. Ezt megfejeltük Asiata pontszerzésével, így alig 10 perc után 14:0 állt az eredményjelzőn.

Nagyon durva, de Walsh a meccsen nem rontott bele az extrapontokba, sem pedig a mezőnygólokba, így ez a nap karácsony volt. A második negyedben Walsh tehát 19 yardról volt eredményes, majd a következő sikertelen Texans drive után a puntolt labdát Sherels szerezte meg és 79 yardon keresztül visszahordta, újra bebizonyítva, hogy mennyire mi irányítjuk a meccset.

A félidőig még belefért az is, hogy a vendégek kétszer a kapuba rúgják a labdát, de így is elégedetten vonulhattunk pihenőre.

A harmadik negyedben minimálisra szorítottuk a pontszerzést ellenfelünkkel együtt, így kerek nulla pontot szereztek a felek. Meg kell említeni, hogy Andrew Sendejo, aki egyre jobb a védelemben begyűjtötte Osweiler passzát. 

Az utolsó negyedben már közel jártunk a gólvonalhoz, majd egy Bradford passzból Cordarrelle Patterson 2014 után végre ismét elkapott TD-nek örülhetett.

A végére már nem hajtottunk maximálisan, így a Texans szerezhetett egy hatpontost, ennek ellenére elégedettek lehetünk a csapatunkkal.

Mivel a Denver és a Philadelphia is vereséget szenvedett a hétvégén, így csak mi maradtunk hibátlanok a ligában. Nem véletlenül kezdődik minden oldalon velünk az erősorrend.

Most egy hét pihenő jön a játékosoknak, akikre rá is fér, ráadásul elég nagy menetelés vár ránk még. Jövő héten az Eagles, majd két csoportrangadó következik, lesz itt izgalom bőven.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.