Egy hét hosszú idő, pláne ha szezon közben kell ennyit kibírni kedvenc csapatunk nélkül. Szerencsére ez már a múlté és a múltheti pihenő után, most ismét pályára lépnek kedvenceink.
A játékosok gőzerővel készülnek a Philadelphia Eagles elleni mérkőzésre, mely most nagy jelentőséggel bír. Itt dől el, hogy képesek vagyunk-e folytatni a megkezdett utat és növelni a győzelmek számát.
Volt pár dolog a pihenőhét alatt, ami a csapat körül történt, nézzük is mik voltak ezek.
Nemrégiben kiderült, hogy a Vikings defense koordinátora, George Edwards-ot letartóztatták ittas vezetés miatt. Az eset még májusban történt, de csak most derült ki. Edwards azóta már jó útra tért és végig csinálta a rehabilitációs programot.
Elmondta, hogy nagyon sajnálja amit tett és, hogy a teljes felelősséget vállalja. Elmondta továbbá, hogy megtette a kellő intézkedéseket, hogy ez soha többé ne fordulhasson elő vele.
Új játékos érkezett a tartalékcsapatba. Tre Roberson már korábban is volt csapatunknál, sőt az előszezonban egész jó teljesítményt nyújtott, de a csapat megvált tőle. Most ismét szerződtették, mert megüresedett egy hely. Ez Isame Faciane-é volt, akinek korábbi incidenséről már beszámoltunk. Az ittas vezetés mellett, jogosítványa sem volt, most már a munkáját is elvesztette.
Történt még a bye week alatt, hogy Mike Harris (OL) szerződését átstrukturálták. Harris korábban 1 éves 2 millió dolláros szerződést kötött a csapattal, de most belement a csökkentésben, így most 970 ezer dollárt tehet zsebre idén. Erre Jake Long szerződtetése miatt volt szükség, aki bár a minimumot kapta, de egyéb bónuszok miatt emelkedhet a fizetése. Ez csak egy óvatos lépés, hogy a csapat ne lépje túl a fizetési sapkát, amiben most még körülbelül 590 ezer dollárnyi szabad hely van.
Jake Long-ra visszatérve úgy néz ki, hogy az Eagles ellen már ott lesz a kezdők közt, legalábbis Zimmer vezetőedző ezt mondta el egy sajtótájékoztatón.
Jó hír a csapatnál, hogy Taylor Heinicke (QB) a vártnál előbb térhetett vissza az edzésbe. Már szerdán munkába állt a fiatal irányító, aki igencsak nevetséges módon sérült meg. November 9-ig el fog dőlni a sorsa a játékosnak, akit aktiválhatnak az aktív keretbe, szezonvégi IR listára tehetik, vagy csak elküldik.