Minőségi támadók hiányában megvan a második vereség is

Nem alakul jól a Vikings bye week utáni időszaka, hiszen most a rém gyenge Chicago Bears is legyőzött minket mindenfajta megerőltetés nélkül.

A Magyarországon is közvetített Vikings meccsek sosem szoktak jól elsülni számunkra, hiszen nagy számban sülünk be ezeken a találkozókon. A két héttel ezelőtti Eagles vereség után, múlthéten is vereséget szenvedtünk, most a csoportrivális Bears ellen.

Na persze nem lehet arra fogni, hogy ha itthon is adja a TV akkor nem játszunk jól, mert ha ez így van, akkor most vasárnap sem számíthatunk semmi jóra, a Lions elleni meccset vasárnap este 19 órakor is élőben adja a SportTV.

Az első drive-ban még minden rendben volt, legalábbis az elején. Diggs és Thielen is egy nagyobb elkapással jelentkezett, ekkor gondoltuk az Eagles elleni szerencsétlenkedés a múlté lehet. Sajnálatos módon tévedtünk. Jöttek a 0 yardos futások, a sok sikertelen passz és sorozatban négy 3&out-al végződő drive. Ez mindent megmutatott a nézőknek és az edzőknek, hogy a Vikings támadói képtelen átlépni saját árnyékukat és előrehaladni, semmi nem sikerült. A támadófal idén finoman szólva hagy némi kívánni valót maga után, ahogyan ezt láthattuk ezen a meccsen is.

A szünetre a Bears az első negyedbéli mezőnygólja mellé egy futott TD-t is elért, míg mi csak egy szerény, 30 yardról értékesített mezőnygóllal iratkoztunk fel az eredményjelzőre.

A Bears TD-jének szerzőjét, Jordan Howard-ot ki kell emelni, hiszen az újonc futó 153 yardot és 1 TD-t ért el csapatunk ellen.

A szünet után sem javult a helyzet, Jeffery révén megint a célterülete ért a Bears, magabiztos előnyre szert téve. Mi folytattuk a megkezdett utunkat a rossz irányba és bár néha összejött az első kísérlet pontszerzésig nem jutottunk el csak akkor, mikor már túl késő volt. A csapat becsületét egy Bradford-Diggs összjáték mentette meg, akik csak összehoztak egy TD-t a gyengélkedő Vikings-nak. 

A meccs végül 10:20 arányban a Chicago javára dőlt el, nem kis meglepetést teremtve a Monday Night Football-on. Nem volt egyszerű Bradford élete, hiszen az Eagles elleni 6 sack után, most 5 alkalommal törölték bele a földbe, persze ezen kívül is számos ütést kapott, kész csoda, hogy nem sérült meg és egyáltalán talpra bírt állni. 

Most van pár napunk, hogy javítsunk a csapaton és a megítélésén is, hiszen egy újabb csoportrangadó vár ránk, a feljövőben lévő Detroit Lions ellen hazai pályán, a US Bank Stadium-ban.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.