Pillanatokon belül pályára lép a Minnesota Golden Gophers csapata, otthon fogadják a Purdue Boilermakers együttesét.
Neil Armstrong űrhajós egykori egyetemének football csapata, a Purdue Boilermakers ma a Minnesota Golden Gophers ellen lép pályára.
A két csapat teljesen eltérő előjeles utat jár be a szezonban és főleg a konferenciameccseken, mert míg a Purdue folyamatosan lefelé halad, addig a Gophers erőt vett magán és sorozatban a negyedik győztes meccsére készül ma.
A két együttes eddig 71 alkalommal találkozott egymással. A küzdelem az kiegyenlített, akár csak a mérleg, hiszen 36 Minnesota siker mellett 32 Purdue győzelem is helyet kapott, de 3 meccs döntetlennel végződött. Ezeket viszont nem mostanában kell keresni a statisztikákban, hiszen a Minnesota a legutóbbi három meccsét a Boilermakers ellen mind megnyerte. Legutóbb tavaly októberben nyertek simán 41:13 arányban.
Akkor Shannon Brooks nagyon elemében volt és többek között egy 71 yardos futott TD-t is összehozott. Ezt ma sajnos nem teheti meg, hiszen sérülés miatt nem tud részt venni a találkozón.
Ezt a szerepet most Smith-nek kell majd magára vállalnia, de a múlthéten TD-t jegyző McCrary is remek futó, így jó esély mutatkozik arra, hogy egy jó pár yardot összeszednek ketten.
A labdaszerzésekben lehet ma a kulcs. Az ellenfél irányítója David Blough 12 alkalommal adta el a labdát idén. Persze hozzá kell tenni, hogy ezt majd 400 passzkísérletből tette. A két ma pályára lépő irányító közül Leidner a mobilisabb, ő inkább fut a labdával, mint passzol. Tavaly mindössze 59 yardot szerzett passzkísérletekből, reméljük ennél ma egy kicsit bevállalósabb lesz ő is és persze a játékhívás is. Claeys sem az a nagy passzmágus, meglátjuk mire megyünk ma.
A találkozó 20:30-kor kezdődik magyar idő szerint, jó szórakozást és persze Go Gophers!