Fontos meccsen lép pályára a Golden Gophers csapata a mai napon, ugyanis sokak szerint ma eldőlhet, hogy milyen erősségű BOWL meccset kaphat a csapat.
Az országosan 19. helyen rangsorolt Nebraska Cornhuskers ellen lépünk ma pályára, a meccsnek pedig van tétje. Sokak szerint ma dőlhet el, hogy a Gophers a Rose Bowl-on vagy a Quick Lane Tire Bowl-on lép pályára majd az utószezonban. Persze ez eléggé lesarkított dolog, de tény, ha ma nyerünk, akkor esély van egy nevesebb Bowl szereplésre is.
A csapat sorozatban négy alkalommal tudott nyerni a konferencián belül csapatunk, ezzel 7-2 -es mérlege tettünk szert. A BIG10 Nyugati csoportját jelenleg vezetjük, de a mostani ellenfelünk, a Nebraska és Wisconsin (akikkel két hét múlva mérkőzünk meg) is hasonlóan 7-2 -es mérleggel áll.
A Nebraska ellen idegenben lépünk pályára, ez lesz a két csapat között a 57. összecsapás. A mérleg egyértelműen mifelénk dől, de az utóbbi években, pontosabban 1963 óta csak kétszer sikerült nyernünk. A tavalyi összecsapás bár Mitch Leidner legtöbb sikeres átadási kísérletét hozta karrierje során, mégis 48:25-ös Nebraska-i sikerrel záródott.
Nem lesz egyszerű a mai meccs. Irányító és elkapó poszton is jobban állnak, mint mi de a futás az amiben mi talán legjobbak vagyunk a konferenciában. Van nekünk egy Smith-ünk, aki idén már 13 TD-nél tart és ma átlépheti az 1000 yardos határt is. A legutóbbi meccseinken jelentős szerepet vállalt és ezek is segítették a győzelmeinket és ebben bízhatunk ma is. Bár a meccset 68%-ban a Cornhuskers-nek ítélik, ennek ellenére a Minnesota-nak is van esélye a győzelemre.
A Nebraska két vereségen van túl és így néz majd velünk szembe. Mindkét csapat a győzelemre játszik majd és egy igen izgalmas meccsnek nézünk elébe. A mérkőzés magyar idő szerint vasárnap 01:30-kor kezdődik.