Végre vége a négy meccses sorozatnak és a Vikings ismét nyerni tudott egy izgalmas mérkőzésen.
Jól kezdett a Vikings és egy visszafújt Rudolph TD után Thielen már érvényes TD-t ért el, amivel megszereztük a vezetést. Mindenképp meg kell említeni a meccs két hősét Rhodes-t, aki 2 interceptiont is szerzett, ráadásul az egyiket 100 yardos return TD-re váltotta, továbbá Patterson-t, aki újra játékba lendült és 104 yardos kick off return TD-t ért el. A védelem a második félidőben felőrölte a Cardinals támadásainak nagy részét, Palmer-t többször is negatív yardon szerelték. A lényeg, hogy megvan a hatodik siker és elkezdtünk kimászni a gödörből. Részletesebben a holnapi napon.
Végeredmény:
ARIZONA CARDINALS 24:30 MINNESOTA VIKINGS
Tetszett a bejegyzés?
Tetszik Betöltés...
Kapcsolódó bejegyzések
Közzétéve: Gergo Kmety
Először 2006-ban találkoztam az amerikai football-al mint sporttal. A gyönyörűsége azonnal magával ragadott. A Vikings-nak szintén ez idő óta a vagyok rajongója, talán nem túlzás ha azt mondjuk Magyarországon az egyik, ha nem a legnagyobb fanatikusa. Jared Allen volt a kedvencem és ideigazolásával még jobban bebiztosítottam magam a csapat mellett. 2007-ben én is kipróbáltam magam ebben a sportban és végül több éven keresztül rendszeresen űztem a játékot, több hazai csapatban is megfordultam. A sérülés nem került el, karrieremnek is egy térdsérülés vetett véget. A magyar Vikings rajongói oldalt 2008 tavaszának egyik napján alapítottam, melynek máig fő koordinálója vagyok.
Gergo Kmety összes bejegyzéseinek megtekintése