Eljött a hálaadásnapi football ideje, ezen a napon a Minnesota Vikings csapata is pályára lép, ellenfele a csoportrivális és éllovas Detroit Lions lesz.
Története során hetedik alkalommal szerepel a Vikings hálaadás napján football mérkőzésen, most épp úgy hozta a sors, hogy a csoportellenfél Lions lesz a párharc másik tagja. Nem is olyan régen, már egymásnak feszültek a felek, akkor a Detroit került ki győztesként, méghozzá hosszabbításban.
Azóta már eltelt egy kis idő és az erőfeltételek kiegyenlítődtek. Mindkét csapat 6-4 -es mérleggel várja az összecsapást és mindkét csapatnak megvan az esély, hogy nyerjen. Sokak szerint ez a meccs nagyban befolyásolja majd az NFC NORTH végső sorrendjét, igaz, ami igaz a győztes lépéselőnybe kerül a másikkal szemben. Most a csoport másik két tagjától kicsit vonatkoztassunk el, hiszen legalább 3 meccs hátrányban van a harmadik helyett is.
A múltkori meccsen csak hosszabbításban kaptunk ki, de hiányzott a lendület, ami előrevitte a csapatot. A Cards ellen már volt némi arra utaló jel, hogy a támadójátékunk még esetleg létezik. Ezt kellene átültetni a csütörtöki meccsbe is. Nem lesz egyszerű, mert Stefon Diggs pályára lépés kérdéses, bár Thielen kiváló idényt fut, ő helyettesítheti Diggs-et és mivel Patterson, is magára talált, lehet őt is kezdetni.
Mindenképp hiányozni fog a meccsről Sharrif Floyd és Marcus Shelers, utóbbi borda és boka sérüléssel bajlódik. A punt visszahordást másnak kell megoldania. Harrison Smith, Eric Kendricks és Captain Munnerlyn is csak kérdéses besorolást kapott. Terence Newman nyaksérülés miatt nagy valószínűséggel nem játszhat.
Fontos elem lesz, hogy a támadófalunk megvédje Bradford-ot, nem úgy mint eddig, hanem jobban, mert tényleg sok fog múlni azon, hogy passzjátékkal mennyit megyünk előre, mert láthatjuk a futásban idén a liga hátsó feléhez, ott is a legvégéhez tartozunk. Szörnyű látni ezt úgy, hogy tavaly még az élmezőnyben voltunk. Hillman-t ráadásul a hét elején elküldtük, így Asiata-ra és McKinnon-ra maradnak a futások, de egy-egy trükkös játék során Patterson is futhat.
A meccs magyar idő szerint csütörtökön 18:30-kor kezdődik, Boldog Pulykanapot Mindenkinek.