CFB beharangozó, 13. hét: Minnesota – Wisconsin

Hihetetlen gyorsan telik az idő, alig vártuk, hogy a Gophers elkezdje az idényt, most meg az utolsó meccs beharangozóját írom.

Oké ez a szezon utolsó meccs, de ugye nem feledkezünk meg a BOWL meccsről sem, amiről majd később fog kiderülni, hol, mikor és kivel játsszuk.

Nyolc győzelemmel és 3 vereséggel nagyon jó szezont fut eddig a csapat, a vereségeink mind szoros meccsen alakultak úgy ahogy. Mostani ellenfelünk a szomszédos állam csapata a Wisconsin Badgers. A jelenleg országosan 6. helyen rangsorolt ellenfelünk idén remek idényt tudhat magának, hiszen 9 meccset megnyertek, csak a két jelenleg College Football Playoff részvevő Michigan és Ohio State ellen kaptak ki, de mindkét meccsükön csak 7 ponttal. Ez mondjuk ránk is igaz, hiszen egyszer 3, kétszer pedig csak 7 ponttal maradtunk alul ellenfelünkkel szemben.

A két együttes eddig 125 alkalommal találkozott egymással, de sajnos 2003-ban volt az utoljára, hogy a Minnesota nyerni tudott.  Azóta a Wisconsin sorozatban 12 alkalommal megnyerte ezt a párharcot, épp itt az ideje, hogy javítsunk. Javítani kell már csak azért is, mert utoljára 9 meccset 2003-ban nyertünk egy szezonon belül, sőt ha azt nem számoljuk, akkor egészen 1905-ig kell visszamenni, hogy 9 győztes meccset találjunk egy szezon alatt. Nem mellesleg kéne már nekünk is a párharc győztesének járó trófea, a Paul Bunyan’s Axe.

A 12 év nagyon hosszú, szóval itt az ideje végre helyretenni a Badgers-t. Egyetlen fegyvertényt tudnék megemlíteni, amit bevethetünk az a futás. Rodney Smith néha veszít a lendületéből, de összességében jól teljesít. Sajnos a Wisconsin védelem jól játszik futás ellen, átlagban 98,3 yardot enged csak futni az ellenfélnek. Persze ebből a statisztikából mi is jók vagyunk, bár a 116,6 yardos átlag kicsit rosszabb, de ligaszinten még mindig jó.

Ami problémát szülhet az a passzvédekezés. Nem egyszer fordult elő, hogy bődületes hibákat követett el a Gophers defense és nyelt be hosszú yardokat. 

Egyik irányító sem szórja a TD-ket, bár a Badgers-é valamivel jobb. Mondjuk hozzá kell tenni inkább fut a abdával, minthogy passzolna. A futók párharca izgalmas lehet, mindketten 1000 yardon és 10 TD-n felül teljesítettek eddig a szezonban. Nálunk Smith 15 alkalommal ért be a gólvonal mögé, a hazai oldalon Clement 11-szer.

Jó kis meccsnek ígérkezik, ami magyar idő szerint ma 21:30-kor kezdődik.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.