Még nincs vége a Gophers-nek, irány San Diego!

Sorozatban ötödik alkalommal fog BOWL mérkőzésen szerepelni a Minnesota Golden Gophers csapata, ez iskolai rekord.

Már említettük a Wisconsin elleni találkozó összefoglalójában, hogy 8-4 -es mérleggel zárta a szezont a Golden Gophers csapata, akik így kivívták, hogy BOWL mérkőzésen játszhassanak az utószezonban. 

Annyira jók még nem vagyunk, hogy a rájátszásba kerüljünk, de majd egyszer megismeri a világ az északiak hatalmát. Addig is sorozatban ötödik alkalommal szereplünk majd Bowl meccsen, ami iskola rekord beállítás, ez eddig egyszer sikerült a történelem során.

A sors nekem kedvezett ezzel a párosítással, hiszen a legnagyobb kedvenc egyetemi csapatom, a Minnesota Golden Gophers a második kedvencemmel, a Washington State Cougars együttesével mérkőzhet majd meg december 27-én San Diego-ban, a National Funding Holiday Bowl-on.

Mindkét együttes 8-4 -es mérleggel zárta a szezont, de a Cougars jobb volt konferencián (PAC12) belül. Erről viszont majd a 3 részes BOWL ráhangolódó sorozatunkban bővebben, ahol mindenről szót ejtünk majd. Az első részben megismerkedünk majd ellenfelünkkel, a második részben megnézzük a BOWL múltját, míg a harmadik részben összefoglaljuk a két csapat idei szezonját.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s