Előzetes: Vikings – Jaguars (Alapszakasz – 14. hét)

Mindenképp győzni utazik a Minnesota együttese Jacksonville-be, ahol vasárnap a Jaguars csapata fogad minket.

Azután, hogy sikerült az öt győzelem után a mérlegünket 6-6 -os állásra felhozni, mindenképp győznünk kell a Jacksonville-i kirándulásunk alkalmával.

Ellenfelünk a 2 győzelemmel és 10 vereséggel álló Jaguars csapata lesz. Nincsenek valami jó formában, persze ez rólunk is elmondható. A Jax legutóbbi 7 meccsét egyaránt elvesztette, kettőt kivéve elenyésző pontkülönbséggel. Ez ránk szintén igaz, a legnagyobb pontkülönbségű vereségünk 11 pontos volt.

Mi sem mutatunk jó formát a pihenőhét után, hat meccset is elvesztettünk. Egyetlen szerencsénk, hogy a Packers is szerencsétlenkedik. A 6-6 -os mérleg ellenére még van esélyünk a rájátszásba való kerülésre, ehhez viszont a hétvégi meccset mindenképp hozni kell. Ettől tette függővé Peterson a visszatérését, hiszen elmondta, hogy csak akkor tér vissza idén, ha a csapat harcban lesz a rájátszásért, szerinte csak ekkor van értelme játszania. Szerintem ez nem szép hozzáállás, nem hinném, hogy csak akkor kellene a csapat tagjának lenni, mikor megy a szekér.

Nem jó hír a meccs előtt, hogy Harrison Smith bokasérülése miatt a szezon hátralévő részét, így ezt a meccset is kénytelen lesz kihagyni, sőt műtét is vár rá. További csapás, hogy már a kezdő centerünk is kiesett a támadófalból, így Joe Berger helyett Nick Easton lesz majd aki Bradford-nak adogatja a labdát. Smith-re visszatérve, elvileg Anthony Harris lesz a helyettese a meccsen, legalábbis őt harangozzák be mindenhol. Bár nemrég olvastam, hogy Newman kerül majd át safety pozícióba. Mindenesetre variációk vannak, már csak a jó megoldást kell megtalálni.

Kiélezett meccsre számítok, de ha a támadósor megint nem rak hozzá sokat, akkor bár Bortles sorozatosan szórja az eladott labdákat nem biztos, hogy nyerünk. A védelemből is egyre több fontos játékosunk hiányzik, sok helyen a cserék játszanak. A special team-ben a puntokat Patterson és Thielen hordhatja vissza, Sherels ugyanis nem biztos, hogy pályára lép majd.

A találkozó vasárnap este magyar idő szerint 19 órakor kezdődik és, ami az átokban hívőket illeti, most nem adja a meccset a SportTV.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s