Nagyon megszenvedtünk ezé a győzelemért, egyszerűen hihetetlen mennyire nem mennek a támadások.
Hoztuk a kötelező meccset, de ez nem volt ilyen egyszerű. Sokáig csak mezőnygólig jutottunk el, de szerencsére az ellenfelünk sem erőltette meg magát. Asiata százezredik középső futásával megszereztük az első TD-nekt is, majd Rudolph pontot tett a meccs végére. Hihetetlen mennyire nem megy a goal line szituációk kihasználása. Három alkalommal is képtelenek voltunk – legfőképpen Asiata – megtenni azt az egyetlen yardot a TD-ért. A meccsen megint kellett a védelem, ami négy alkalommal sackelte a hazaiak irányítóját. Most egyelőre ennyi, részletesebben holnap.
Végeredmény:
MINNESOTA VIKINGS 25:16 JACKSONVILLE JAGUARS
Tetszett a bejegyzés?
Tetszik Betöltés...
Kapcsolódó bejegyzések
Közzétéve: Gergo Kmety
Először 2006-ban találkoztam az amerikai football-al mint sporttal. A gyönyörűsége azonnal magával ragadott. A Vikings-nak szintén ez idő óta a vagyok rajongója, talán nem túlzás ha azt mondjuk Magyarországon az egyik, ha nem a legnagyobb fanatikusa. Jared Allen volt a kedvencem és ideigazolásával még jobban bebiztosítottam magam a csapat mellett. 2007-ben én is kipróbáltam magam ebben a sportban és végül több éven keresztül rendszeresen űztem a játékot, több hazai csapatban is megfordultam. A sérülés nem került el, karrieremnek is egy térdsérülés vetett véget. A magyar Vikings rajongói oldalt 2008 tavaszának egyik napján alapítottam, melynek máig fő koordinálója vagyok.
Gergo Kmety összes bejegyzéseinek megtekintése