Semmi nem jött össze a Colts ellen, távol a rájátszástól

Bár a Vikings mérlege még mindig lehet pozitív, egyre kisebb a valószínűsége annak, hogy a rájátszásban is találkozhatunk kedvenceinkkel.

Az egyik oldalon semmi, a második viszont szinte minden sikerült a csaptoknak, a Vikings nagyon kikapott hazai közönség előtt.

A rájátszásra nagyon kevés esélye maradt a Minnesota-i együttesnek, ha számokban akarjuk ezt kifejezni, akkor ez mindössze 2,3%, ez nagyon nagyon kevés. Az utóbbi idők sikertelensége persze ezt nagyban befolyásolja. Csak gondoljunk bele, a pihenőhét után 2-7 -es mérleget tudtunk felmutatni.

A Colts ellen tökéletesen látszott, hogy nagyon el vagyunk tévedve és semmit nem tudunk megvalósítani. Az első félidőben pontot sem tudtunk szerezni, pedig még Peterson is visszaért erre a meccsre. Azonban ő sem tudta megváltani a világot, 6 futásból csak 22 yardra és egy elvesztett labdára volt képes. Kíváncsian várjuk, hogy vajon a Packers ellen ott lesz-e, mert én még azt is el bírom képzelni, hogy sérültet jelent az utolsó két meccsre.

És akkor a meccs. Vinatieri 48 yardos mezőnygóljával kezdte a Colts, majd Turbin-t kétszer is hagytuk áthaladni a gólvonalon.  A TE-ket nem tudtuk megfelelően levédeni, így például Swoope 27 yardos TD elkapással növelte a vendégek előnyét. 

A szünetben nagyon sima 27:0-ás vendég előny volt, igazából teljesen megérdemelten.

A harmadik negyedben a védelem, ami az első félidőben kissé széthullott, itt most nem engedte pontokhoz az ellenfelet. Forbath megmentette a csapatot és felrakott pár pontot az eredményjelzőre. Ez pontosan hat volt, amivel számunkra be is fejeződött a pontszerzés.

A végén a Colts még egy nagy Luck-Dorsett összjátékot összehozott és 50 yardos játékukkal beállították a végeredményt.

Forbath-ot lehet a Vikings MVP-jének választani. Egyébként mióta itt van, azóta 12 mezőnygólból mindet értékesítette, csak két kihagyott extra pontja van.

A meccs csúfos véget ért, nemhiába fújolt a közönség, nem tetszésüknek helyet adva.

A hétvégén szombaton a Packers ellen lépünk majd pályára a Lambeau Field-en, nem ígérkezik semmi jónak. Mindenesetre ha karácsony este tényleg nem tudsz mit csinálni akkor szigorúan csak az ünnepi vacsora elfogyasztása után a Sport2 szívesen vár 19 órától.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.