Megvalósult a Wilf család egyik álma, csak épp kimaradtak belőle

Pár évvel ezelőtt írtunk arról, hogy a Wilf család (Mark és Zygi) komoly erőket mozgosít annak érdekében, hogy az MLS megvesse a lábát Minnesota-ban, nos ez a hétvégén megtörtént.

Még 2012-ben írtam arról, hogy a Minnesota Vikings tulajdonosainak, Mark és Zygi Wilf-nek az egyik álma, hogy MLS (Major League Soccer) csapat létesüljön Minnesota államban és ezért minden követ megmozgattak.

Minnesota államban már jó pár éve jelen van maga a labdarúgás, de eddig ezt a sportot nem űzték profi szinten. A Minnesota United 2010-ben alakult meg, akkor még NSC Minnesota néven.

Teltek az évek és a csapat túl esett pár névváltoztatáson és végül 2013-ban került végső elnevezésre, mely azóta is a Minnesota United FC nevet viseli.

2011 óta az NASL (North American Soccer League) tagjai voltak, mely a másodosztálynak felel meg, de ez ennek ellenére sem számít profi ligának. Két éve megnyerték a ligát, de végeztek például már a harmadik helyen is.

Eljött 2015 március 25-e, amikor is a csapat profivá érett, hiszen az MLS bejelentette, hogy 22. csapatként a Minnesota United FC is részt vehet a 2017-es MLS kiírástól kezdve a profik között.

És mindehhez, hogy jönnek a Vikings tulajdonosai? – nos, sehogy. Sehogy, bár nagyon szerettek volna részt venni ebben a programban, még azt is felajánlották, hogy a US Bank Stadium-ban játssza hazai találkozóit a csapat az élvonalban, de nem jött össze.

A klub tulajdonosai Bill McGuire a UnitedHealth Group vezére ugyanis nem ment bele, hogy a Wilf testvérek részt vegyenek a dologban. Érdekesség, hogy az összes többi városi profi csapat vezére tulajdonos a United-ben, úgymint Jim Pohland (Minnesota Twins), Glen Taylor (Minnesota Timberwolves) és Glen Nelson (Minnesota Wild). Ők azok, aki kiütötték a versenyből Mark és Zygi Wilf-et.

Ezek után sem adták fel a Vikings vezérei. Nagyon akarták, hogy a US Bank Stadium-ban legyenek a United hazai meccsei, de a tulajdonosok úgy döntöttek, hogy egy labdarúgás-specifikus stadiont építettnek inkább és ott lesznek majd a hazai lebonyolítású találkozók.

Az új stadion végül körülbelül 20 000 néző befogadására lesz alkalmas, ami szerintem bőven ki fogja szolgálni a kilátogató nézősereget. Üresen biztos nem fog állni, hiszen már a másodosztályú években is bőven 8000 felett volt az átlag nézőszám a Minnesota hazai mérkőzésein és az idei MLS idényre több, mint 10000 szezonbérletet is értékesítettek. Maga a stadion építkezése idén tavasszal kezdődik és a következő szezonban elvileg már lehetnek ott mérkőzések, bár ezt nem ígérik biztosra.

Amíg ez a stadion nincs kész, addig a TCF Bank Stadium-ban (University of Minnesota tulajdona) lesznek a hazai meccsek.

Az új időszámítás már múlthéten el is kezdődött, de sajnos nem a legjobban. A Minnesota United FC történetének első mérkőzésén 5:1 arányban kikapott a két évvel ezelőtti bajnok Portland Timbers-től.

 

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.