Az elmúlt két napban inkább csak érkező és hosszabbító játékos volt, talán egyensúlyba kerülnek a dolgok.
Már egy hete zajlanak a szabadügynöki mozgások, az utóbbi két napban is voltak történések. Keddi és szerdai események.
Érkező játékosok:
Datone Jones, DE
A védelem megerősítése végett a csapat az ex-Packers játékossal, Datone Jones-al kötött megállapodást. Szerződése egy évre szól, ami alatt 3,75 milliót keres, de ha jól teljesít, akkor az összeg 5 millióra is emelkedhet.
Latavius Murray, RB
A Vikings tető alá hozta a megallapodást futó ugyben, hiszen a szerdai napon szerződtették a korábbi Oaklandi futót, Latavius Murray-t.
Adam Thielen, WR
Sikerült megergyezni az elkpó Adam Thielen-el, aki így ismét Vikings színekben látható a jövőben. Új szerződés 3 évre szól, összesen 27 millió dollárt kereshet, de a garantált összeg 11 millió dollár.
Terence Newman, CB
A kor az csak egy évszám, Newman esetében biztos, hiszen a majd 40 éves CB ismét Minnesota-ban fog játszani. Tegnap egy 1 éves szerződést kötöttünk vele, mely szerint 3,25 millió dollárt kereshet, ebből 1,5 millió a garantált rész.
Távozó játékosok:
Andre Smith, OT
Andre Smith a korábbi munkaadójával, a Cincinnati Bengals-al kötött megállapodást, így egy év Vikings-ban töltött szezon után visszatért korábbi csapatához.
Érdeklődünk utánuk:
Nickell Robey-Coleman, CB
Továbbra is tartjuk érdeklődésünket a Bills korábbi CB poszton játszó játékosa iránt, de ebben a versenyben másik három csapat is részt vesz.
Érdeklődtünk utánuk, de mást választottak:
–
Jönnek látogatóba:
–
Vikings szabadügynökök hírek:
Zach Line, FB
Zach Line, aki négy éve nálunk játszik a New York Jets vendégszeretetét élvezi ezekben a pillanatokban, hiszen oda az új offense stratégia miatt szükség van egy jó blokkolóra. Még nincs konkrétum, majd alakul.