Adrian Peterson pár hónap szabadügynöki státusz után végre megtalálta új csapatát, igaz az igényekből nagyon nagyot kellett engedni.
A Minnesota Vikings ikonja most már ugyanolyan ellenfél lesz, mint bármelyik másik játékos a ligában, hiszen Adrian Peterson új csapatban szerepel a 2017-es idénytől kezdve.
Peterson-t a Vikings azért küldte el még télen, mert nem akarta neki kifizetni az igazán csak túlárazott 18 millió dolláros idei fizetést. Ez persze érthető, hiszen a legutóbbi három idényből, kettőben szinte pályára sem lépett és a már korosodó 31 éves futó nem teljesít úgy, hogy ezt a pénzt szinte természetesnek vegyük.
Telt az idő és Peterson kijelentette, hogy már 8 millió dolláros összegért is elmenne játszani egy csapatba, mert mindenképpen szerepelne a 2017-es idényben. Ekkor sem volt nagy az érdeklődés iránta, persze pletykákat mindig lehetett hallani. Aztán ez az összeg 5 millióra csökkent és ekkor elkezdődtek a látogatások. Előbb a Seahawks, majd a Patriots csapatánál is megtette a kötelező köröket, de mindkét helyről szerződés nélkül távozott.
Ekkor került képbe a New Orleans Saints csapata. Náluk már majdnem egy egész hetet eltöltött a játékos, de eleinte úgy tűnt, hogy onnan is szerződés nélkül távozik. Ez eleinte így is volt, aztán beindult a gépezet. Elkezdte szállingózni a hírek, hogy közel a megegyezés a játékos és a Saints között.
Ezek a híresztelések aztán igazzá váltak egy szép napon, így Adrian Peterson két éves szerződést írt alá a New Orleans Saints csapatával és ezen idő alatt 7 millió dollárt kereshet meg. Alaposan leadott a fizetési igényeiből, de ez volt az ára, hogy játszhasson valahol. Persze még ezzel sem garantált, hogy kezdő játékos lesz, de majd meglátjuk.
Ezzel eldőlt, hogy az első héten rendezendő Saints-Vikings összecsapás egy újabb pikantériával fűszereződik.
Mindenesetre sok sikert kívánunk neki a második játékhéttől kezdve és tündököljön újra régi fényében.