Szerződésének utolsó évébe lépett be a Vikings egyik meghatározó játékosa, de elvileg hamarosan hosszabbít.
Xavier Rhodes az évek alatt nélkülözhetetlen tagja lett a Minnesota Vikings védelmében és ennek most meg is lehet a gyümölcse.
Első évétől kezdve látszott Rhodes-on, hogy alapember fog válni belőle és előbb utóbb számára is kedvező feltételekkel fog ez párosulni. Tavaly mér Pro Bowl-on is szerepelt, de persze ez nem is csoda, hiszen eddigi legjobb szezonját futotta a fiatal CB. Kisebb sérülések miatt csak 14 meccsen lépett pályára, de mindegyiken kezdőként. 52 szerelése volt, ebből 44 saját, míg 11 asszisztálás volt. A liga talán egyik legeredményesebb CB-jéről van szó, hiszen a rajta elkapott passzok százaléka még a két számjegyet sem éri el.
Interception szerzés szempontjából is a legeredményesebb idényéről kell beszéljünk, hiszen 5 alkalommal szerezte meg a játékszert a támadók elől, ebből egyszer TD-t is szerzett, nem is akármilyet, hiszen egy 100 yardos interception return TD-ről beszélünk, ami a Vikings történetének leghosszabb ilyen játéka volt.
Meg is érdemli a nagyobb szerződést a védő, a hírek szerint egy 3 éves szerződést fognak neki kínálni 45 millió dollár körüli összeggel megfűszerezve. Szerintem korrekt.