Sajnos nem mondhatjuk, hogy eddig minden játékosunkat elkerülte volna a baj az edzések során, de aggódni azért nem kell.
- Riley Reiff: Az új baloldali tackle már nyolcadik napja csak nézőként vehet részt az edzéseken, hiszen múlthéten csütörtökön kisebb hátsérülést szenvedett. Mike Zimmer vezetőedző elmondta, hogy sérülése nem súlyos és nem fenyeget esetlegesen szezonkezdet kihagyással. Azóta kiderült, hogy becsípődött a dereka.
- Laquon Treadwell: A Vikings másodéves elkapójának is van sérülése, de nem hozzák nyilvánosságra, hogy mi az. Feltehetőleg az Exum-al történt összeverekedés következtében sérülhetett meg.
- Latavius Murray: Mike Zimmer nemrégiben elmondta, hogy nem tudják az időpontját annak, hogy Murray mikor térhet vissza. Az orvosok még nem adták meg neki az engedélyt. A játékos ugyanakkor elmondta, hogy nagyon frusztrált amiatt, hogy egyelőre csak nézője lehet az edzőtábornak.
- Jerick McKinnon: McKinnon már jól van és edzett is a héten, de a múlthéten kisebb lábsérülés miatt csütörtökön kénytelen volt kiállni az edzésből és a péntek valamint szombaton kénytelen volt pihenni. Most már edz és Dalvin Cook mellett ő a csapat második számú futója, míg Murray nem lesz bevethető.
- Kentrell Brothers: még múlt pénteken sérült meg a bal karján. A pályát csak hordágyon tudta elhagyni. E hét szerdán még nem edzett, sőt tegnap sem, a visszatéréséről egyelőre nincs információ. A Vikings lépett LB ügyben és Brothers kiesése miatt szerződtetett egy új játékost a biztonság kedvéért.
- Tre Roberson: Roberson szerdán volt kénytelen kiállni az edzésből, azóta nincs hír a sérüléséről.
- Sharrif Floyd: A Vikings egyik meghatározó védője jelenleg még egyéni munkát végez, de a többiekkel van Mankato-ban, ami egy jó dolog. Azt nem tudni, hogy mikor térhet vissza a normális edzésekhez, de bízunk benne, hogy ez is hamarosan bekövetkezik.