Gophers: A Bulls lesz az első ellenfél

gopgam1Az NFL hamarosan indul, de ne feledkezzünk meg az egyetemi bajnokságról sem, ami már kezdetét vette, hamarosan pedig szeretett csapatunk a Minnesota Golden Gophers is megindul az úton. Azon az úton, melyen egy átalakult és reméljük jól szervezet fog végigmasírozni, lehetőség szerint minél tovább.

Új edző, új remények, így vágunk neki a 2017-es College Football idényének. Az újdonsült vezetőedző PJ Fleck egy újfajta felfogás szerint készítette fel a csapatot, így az utóbbi éveknél jobb eredményre számítunk.

Az elmúlt években minden nálunk első évét kezdő edző legelső szezonjában nem tudott jó eredménnyel előrukkolni, ez persze köszönhető annak is, hogy egy rossz csapatot örököltek meg. Legjobbnak talán John Gutekunst 6-6 -os mérlegel indított Gophers edző érája mondható, de ez még 1986-ban volt. Most azonban PJ Felck egy viszonylag jó alapanyaggal dolgozhat, így kimondható, Fleck az elmúlt 70 évet nézve a legjobb helyzetben lévő első éves Gophers edző.

A csapat teljesen új kezdőirányítóval megy neki a szezonnak, hiszen az eddigi irányító, Mitch Leidner már az NFL-ben játszik, épp a Vikings csapatánál. A legfrissebb infók szerint Conor Rhoda lesz a kezdő QB, cseréje pedig Demry Croft. Rhoda korábban párszor már pályára lépett a csapatban, de Leidner miatt csak epizódszereplő volt. Első meccsünk magyar idő szerint szeptember 1-jén lesz hajnali 1-től, ellenfelünket, akik a Buffalo Bulls együttese lesz hazai pályán fogadjuk.

Eddig mindössze egy alkalommal meccseltünk ellenük, akkor egy szép 41:17-es győzelemmel hagyhattuk el a pályát. Nehéz lesz Fleck számára a debütálás, ha csak azt nézzük Gutekunst első meccse óta – ami 1986-ban volt – nem volt olyan Golden Gophers vezetőedző, aki az első meccsén győzelemmel tudott volna kezdeni.

Érdemes tehát megnézni a Buffalo Bulls – Minnesota Golden Gophers nyitómeccset, hiszen nagy aránnyal és nagyarányú hazai sikert várnak a szakértők és a szurkolók is.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.