Gophers: PJ Fleck győzelemmel mutatkozott be a Bulls ellen

31 évbe telt, de a Minnesota Golden Gophers-nél újra győzelemmel tudott bemutatkozni egy új vezetőedző. PJ Fleck és csapata 17:7 arányban magabiztosan hozta a meccset a Buffalo Bulls ellen az egyetemi bajnokság első fordulójában.

Már az első negyedben megadtuk az alaphangot a meccsnek Tyler Johnson 61 yardos TD elkapásával (Conor Rhoda passzolt) viszonylag hamar előnybe kerültünk, majd a Buffalo egyenlítése után még az első negyed vége előtt Brooks 1 yardos futott TD-jével ismét növeltük az előnyünk.

Nálunk Rhoda és Croft felváltva irányított, lehet, hogy ez lesz a csapat titkos fegyvere, mert két irányító játékstílusára nehezebb készülni, mint egyre. Ráadásul úgy még nehezebb reagálni, ha a játékok között random módon cserélgeti az edző. Ebben még lehet valami.

A két középső negyed pont nélkül zajlott le, míg Emmit Carpenter 43 yardos mezőnygóljával a negyedik negyed vége felé kialakult a végeredmény. Bár nem esett sok pont a győzelem mindenképp értékes. Fleck tehát megkezdte a munkát a csapatnál, reméljük a döntőig meg sem állnak.

A második játékhéten idegenbe, az Oregon State otthonába látogatunk.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.