Azt ugye már tudjuk, hogy Alex Boonen nem csapatunk tagja többé, sőt már talált magának új munkaadót, az Arizona Cardinals szerződtette őt pár nappal az elküldése után.
Azt lehetett tudni, hogy nem feltétlenül elégedettek a teljesítményével, néha csak a szája volt nagy a tavaly még 4 évs szerződsét kötő játékosnak. Többek között emiatt, de méginkább a pénz miatt kellett távoznia egy szezon után a csapattól, ugyanis teljesen elzárkódott attól, hogy kicsit alakítsanak a neki szánt pénzek kapcsán.
Az eredmény meglett, Boone-tól megváltunk és 3,4 millió dollárt felszabadítottunk a sapka alatt.
Datone Jones is így járt, akitől szintén megváltunk. Az ő elküldése plusz 1,6 milliót hoz vissza a keretösszegbe.
Most 9,3 millió dollár áll még rendelkezésre a fizetési sapkából.
Tetszett a bejegyzés?
Tetszik Betöltés...
Kapcsolódó bejegyzések
Közzétéve: Gergo Kmety
Először 2006-ban találkoztam az amerikai football-al mint sporttal. A gyönyörűsége azonnal magával ragadott. A Vikings-nak szintén ez idő óta a vagyok rajongója, talán nem túlzás ha azt mondjuk Magyarországon az egyik, ha nem a legnagyobb fanatikusa. Jared Allen volt a kedvencem és ideigazolásával még jobban bebiztosítottam magam a csapat mellett. 2007-ben én is kipróbáltam magam ebben a sportban és végül több éven keresztül rendszeresen űztem a játékot, több hazai csapatban is megfordultam. A sérülés nem került el, karrieremnek is egy térdsérülés vetett véget. A magyar Vikings rajongói oldalt 2008 tavaszának egyik napján alapítottam, melynek máig fő koordinálója vagyok.
Gergo Kmety összes bejegyzéseinek megtekintése