Az előszezonban sok ember figyelmét felkeltő Kyle Sloter már az aktív keret tagja, hiszen a Vikings aktiválta őt a tartalékok közül. Sloter sokak bánatára sem a Broncos nem tudta megtartani az előszezon után, sem pedig a 49ers szerződtetni, mivel a Vikings kedvezőbb lehetőségeket ígért neki.
Az viszont némi aggodalomra adhat okot, hogy Sloter felkerült a keretbe – félre ne értség, nem a sráccal van baj – csupán komolyabbnak tűnhet Bradford sérülése, amiről még mindig nem nyilatkozik senki semmit, csak annyit mondtak el, hogy Sam kezdeni fog vasárnap, bárki bármit is mond.
Tetszett a bejegyzés?
Kedvelés Betöltés...
Kapcsolódó bejegyzések
Közzétéve: Gergo Kmety
Először 2006-ban találkoztam az amerikai football-al mint sporttal. A gyönyörűsége azonnal magával ragadott. A Vikings-nak szintén ez idő óta a vagyok rajongója, talán nem túlzás ha azt mondjuk Magyarországon az egyik, ha nem a legnagyobb fanatikusa. Jared Allen volt a kedvencem és ideigazolásával még jobban bebiztosítottam magam a csapat mellett. 2007-ben én is kipróbáltam magam ebben a sportban és végül több éven keresztül rendszeresen űztem a játékot, több hazai csapatban is megfordultam. A sérülés nem került el, karrieremnek is egy térdsérülés vetett véget. A magyar Vikings rajongói oldalt 2008 tavaszának egyik napján alapítottam, melynek máig fő koordinálója vagyok.
Gergo Kmety összes bejegyzéseinek megtekintése