Nem kell már sokat várni és a Minnesota Vikings együttese ismét pályára lép az NFL-ben, a harmadik forduló követekzik, ellenfelünk pedig az idei Hard Knocks-ban jobban megismert Tampa Bay Buccaneers együttese lesz.
Alapból nem teljes létszámmal indulunk neki a találkozónak, hiszen Sam Bradford a múlthéthez hasonlóan ezen a héten sem tud pályára lépni térdsérülése miatt, amiről még igazából mindig nem tudunk semmit, csupán annyit, hogy egy “egyhetes sérülés” – mondjuk ez már a múlthéten volt, de most mindegy. Így most is Case Keenum lesz a kezdő irányító, aki a Steelers ellen nem volt katasztrófális, de nem is volt az igazi. Ott van még Kyle Sloter a csere pozícióban, aki elmondása szerint készen áll beugrani, ha mondják neki.
Azzal, hogy Bradford már megint csak nézőként támogat minket megintcsak romlottak az esélyeink, de talán még mindg mi vagyunk az esélyesebbek egy kicsit, tudatában annak, hogy a Buccaneers védelméből jópáran fognak hiányozni vagy nem teljesértéken pályára lépni. A mai meccsen legalább 25 pontot kell szerezni, mert csak úgy lehet esélyünk. A találkozó magyar idő szerint ma 19 órakor kezdődik és a Sport2 élőben közvetíti.