Gophers: A Purdue ellen sem jött össze a javítás

A Minnesota Golden Gophers csapata a Purdue elleni találkozón is alulmaradt ellenfelével szemben, pedig a félidőben még megvolt az előny. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez az elvesztett labdák meccse volt, hiszen nem kevesebb, mint 6 alkalommal cserélt gazdát a labda a birtokló csapat akarata nélkül. A hazaiak 2 interception mellett 2 fumblet is összehoztak, míg mi mindennek csak a felét. Ám nem csak az elvesztett labdákban, de a pontokban is majd kétszer olyan jól teljesített a Boilermakers, mint mi.

A meccs a szokásosan kezdődött. Vezetést szerzett az ellenfél, de az addig jó napot kifogó Rhoda előbb Johnson-t, majd a második negyedben a sziporkázó tight endet, Brandon Lingen-t találta meg passzával, akik azokat TD-re váltották, így voltunk 8 pontos előnyben az első félidő után.

Aztán jött a leolvadás és a sok hiba. A harmadik negyedben még csak megközelített minket a hazai gárda, de a negyedik negyedben teljesen túlnőtt rajtunk. A Purdue 18 pontot rakott fel az utolsó negyedben a táblára, így elég simára sikeredett a vége, mert mi csak egy 38 yardos Carpenter mezőnygóllal tudtunk hozzászólni a második félidőben történtekhez. Pedig még az utolsó másodpercekben mi vezettünk egy támadást az egyenlítésért, de Rhoda passzát, amit már az ellenfél redzonejába jutásért passzolt az ellenféltől Bentley szedte le és 76 yardos pick six-et csinált, ami végleg eldöntötte a meccset.

Ezzel a vereséggel máris 3-2 a csapat mérlege és ami a javítást illeti nem lesz egyszerű a továbbiakban sem, hiszen ezen a héten a Michigan State Spartans ellen játszunk, akik múlthéten újfent megverték az ismét sokkal esélyesebbnek kikiáltott Jim Harbaugh vezette Michigan Wolverines-t.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.