Barr elmondta, hogy nem szándékosan okozott sérülést Rodgers-nek

A Minnesota Vikings LB-je nyilvánosan nem tudott beszélni a múlthéten történtekről, de reagálnia kellett a Packers edzőjétől és a számtalan twitteren érkezett vádakra.

„Semmi estre sem akartam azt, hogy Aaron Rodgers megsérüljön. Ő az egyik, ha nem a legjobb játékos a ligában. Nem vagyok alattomos játékos. Sajnálatos a sérülése, egyszerűen gyűlölöm a sérüléseket bárkivel is történjen az. Tudom milyen nehéz felkészülni minden egyes mérkőzésre. Az egy ajándék és kiváltság, hogy minden héten játszhatunk a pályán, ezt senkitől sem szabad elvenni, nekem sem áll vagy állt szándékomban.”

Bar elmondta, hogy félidőben ránézett a twitterére, ahol több mint 3000 alkalommal említették meg, volt közte mindenféle, nem idézne belőle.

„Nem keresek mentséget, nem tettem semmi szabálytalant. Bármikor, amikor az irányító kimozog a zsebből ugyanúgy futok, ugyanúgy próbálok mindent megtenni a csapatért, nem teszek különbséget az irányítók között.”

Aaron Rodgers az Anthony Barr-al való ütközés következtében kulcscsonttörést szenvedett, ami miatt IR listára került és legalább 8 hétig nem játszhat. Ez sajnálatos, de benne van ebben a sportban. A szerelés teljesen szabályos volt, tucatnyit látni belőle a fordulókban.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.