Továbbra sem jön össze PJ Fleck és a Golden Gophers első győzelme a BIG10 konferenciaellenfelekkel szemben, most a Michigan State ellen nem sikerült a győzelem.
A meccs elején bealudtunk, de a végén mégis majdnem meglett a bravúros fordítás. Ez azonban elmaradt, így 3 győzelem után a harmadik vereségünket is elszenvedtük az idei szezonban, coach Fleck még várat az első győzelmére.
A találkozót mi indítottuk pontokkal, Carpenter mezőnygólja révén már alig 5 perc után előnybe kerültünk. Ami azonban ezután történt nem mondható biztatónak. Mintha nem is lettünk volna a pályán. Előbb egyenlített, majd egy futott TD-vel fordítottak a vendégek. A szünetre már 11, a harmadik negyed végére pedig már 17 pont volt a Spartans előnye és nem úgy tűnt, hogy mi bármit is tudnánk tenni a vendégek további pontszerzései ellen. Már a második negyed végén irányítót cseréltünk és Rhoda helyett Croft állt be.
Ez a csere a negyedik negyedben ért be, ahol szinte más csapat lépett pályára. Ki tudtuk használni Croft atletikus adottságát, ami azt eredményezte, hogy 1 perccel a meccs vége előtt, többek között 3 kiosztott TD passznak is köszönhetően 3 pontra megközelítettük a Michigan State-t. A végén azonban megint nem sikerült a győzelmet megszerezni, így a nagyon jó rajt után már 3-3 a csapat mérlege.
Most már tényleg itt az idő a javításra, az eddig 2 győzelemmel és 4 vereséggel álló Illinois Fighting Illini lesz a vendégünk a mai napon, kötelező a győzelem.