Az Lovie Smith (volt Chicago Bears vezetőedző) főedző irányította Illinois Fighting Illini elleni meccset úgy is jellemezhetnénk, hogy szétfutottuk az ellenfelet, ugyanis összesen 333 yardot sikerült összefutni a meccsen. Ezen – a szerintem – kiemelkedő teljesítmény ellenére elég szoros meccses sikerült a végén összehozni.
Az első negyed kiegyenlített volt, miután Johnson sokadik TD elkapását hozta – amivel lassan iskola rekordot fog felállítani – Bonner révén egyenlített a vendégcsapat.
A második negyedbeli pontnélküliség után a harmadik negyedben Carpenter mezőnygóllal törte meg az egyhangúságot.
A legnagyobb izgalmakat a zárónegyed hozta. Előbb a vendégek egyenlítettek, majd a vége előtt 5 perccel az addig emberfeletti teljesítményt nyújtó Kobe McCrary 4 yardos futott TD.vel ismét előnybe hozta csapatát. McCrary végül 153 futott yarddal és 1 TD-vel zárt, ez egyéni rekord. Mindössze 9 másodperccel a Gophers TD szerzése után ismét TD-nek örülhetett a hazai közönség, ugyanis Jonathan Celestin 31 yardos pick six-et csinált.
A végén még Ricky Smalling 14 yardos elkapása után TD-t szerzett az Illinois, de többre már nem volt ideje, így a Gophers megszerezte első sikerét a konferencia ellenfelekkel szemben és a mérlege is 4-3-ra módosult. Coach Fleck tehát végre elérte amit szeretett volna, innentől kezdve mehetünk tovább a megkezdett úton.
Következő ellenfél az Iowa Hawkeyes lesz, akik ellen az utóbbi években sajnos mindig alulmaradtunk, kevés ponttal de alulmaradtunk.