Gophers: A Michigan nem kegyelmezett, inkább szétfutott minket

A legutóbbi Michigan elleni meccsen a mi korábbi fegyverünket vetették be Harbaugh-ék és gyakorlatilag szétfutottak a pályán. Két játékosuk Karan Higdon és Chris Evans (nem, nem Amerika Kapitány) kis híján 400 yardot termelt ellenünk, nem is beszélve arról a 4 TD-ről, ami megpecsételte sorsunkat. Mindezt 29 futási kísérletből tették, ami kiemelkedő, hiszen ez 13,5 yard/futás átlagot eredményezett. A első negyed végéig partiban voltunk, de valami oknál fogva a védelem nem tudott reagálni Hidgon-ra, aki 77 yardos futott TD-vel újfent megszerezte a vezetést  a hazaiaknak még a az első negyed letelte előtt.

Mi összesen egy Rodney Smith által futott 10 yardos TD-re és egy 23 yardos Carpenter mezőnygólra voltunk jók. A Michigan eközben remekül cserélgette a két futóját, akik meg is mutatták mire képesek. Evans a második negyedben egy 60, míg a harmadik negyedben egy 67 yardos futott TD-vel járult hozzá ahhoz, hogy megint Michigan-be kerülhessen a Little Brown Jug, amit mindig a Minnesota és a Michigan párharc győztese érdemel ki.

A passzjáték egyik oldalon sem volt túlzásba víve, a minnesotai Croft 74, míg a michigani Peters csak 56 yardot passzolt, igaz utóbbi egy TD passzt is kiosztott.

Flech, a Gophers vezetőedzője elmondta, hogy nincs gödörben a csapat és csak egy meccset nyert meg eddig a BIG10 konferencia ellenfelekkel szemben, továbbra is bizakodó és hisz a sikerben.

Még három meccse maradt idén a csapatnak. A soron következő a Nebraska ellen, majd utána a Northwestern és végül az eddig 100%-os Wisconsin, akik már csak azért sem akarnak veszteni, mert a céljuk a rájátszásba való jutás, ami jó eséllyel meg is lehet nekik. A Nebraska elleni meccs az ma, magyar idő szerint 18 órakor kezdődik és a hátralévő trió közül ők bizonyulnak a legkönnyebb ellenfélnek.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.